Remek extrát kaphat a Samsung Galaxy S8 előlapi kamerája

0

A Samsung zászlóshajói általában az első sorban vannak, amikor az új technológiák akceptálásáról van szó, ugyanakkor a dél-koreaiak egy dologban mintha kicsit le lennének maradva. Ez nem más, mint az előlapi kamera, aminél valamiért megmaradtak az 5 megapixeles felbontásnál (persze, tudjuk, nem csak ettől függ a képminőség). Bár azt nem tudni, hogy a Galaxy S8 frontkamerája milyen felbontású lesz, de egy friss értesülés szerint egy fölöttébb hasznos újítással gazdagodhat.

Az ETNews információi szerint a Samsung Galaxy S8 előlapi kamerájába autófókusz kerülhet, ami nem egy megszokott dolog, sőt, kifejezetten ritkaságnak számít az okostelefonos világban. Persze az vita tárgya lehet, hogy egy ilyen hozzáadott extrának mennyire lehet fontos szerepe a szelfik elkészítésében, de az teljesen érthető, ha a gyártók igyekeznek mindent megtenni, hogy javítsák az önfotók minőségét. Az indok egyszerű: manapság eszméletlen népszerűségnek örvendenek a szelfik, így aztán a vásárlóközönség igényeit is figyelembe kell venniük.

Persze már az is jó lenne, ha a felbontás nőne, de ennek is hamarosan eljön az ideje, pláne, hogy az almás konkurencia már megtette ezeket a lépéseket az iPhone 7, illegve iPhone 7 Plus készülékek kapcsán. Természetesen mint minden olyan pletykát, ami a Samsung Galaxy S8-ról szól, ezt is némi fenntartással kell kezelni.

Jó esélye van annak, hogya Galaxy S8 bemutatója egy kicsit csúszni fog a Galaxy Note 7 fiaskója miatt, aminek a megismétlődését érthető okokból kifolyólag nem óhajtja a gyártó. Így aztán mire ténylegesen megkapjuk az új Samsung zászlóshajót, lehet a sok pletykából nem lesz semmi, és valami teljesen más lesz a végső változat.

Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid