Fontos frissítést kapott a Messenger Lite

0

A népszerű csevegőprogram “könnyített” verziója egyre nagyobb népszerűségnek örvend, éppen ezért remek hír, hogy folyamatosan fejlesztik, bővítik az appot, ezúttal ráadásul egy igen népszerű funkció került bele.

Aki esetleg nem ismerné, a Messenger Lite azért népszerű, mert a gyengébb készülékeken is tökéletesen fut, jobban takarékoskodik az rendelkezésre álló erőforrásokkal, és lassabb mobilnet is elég neki. Alig 10 MB-ot foglal, ráadásul az akkumulátort is jobban kíméli, mint a nagy tesó. Nem véletlen, hogy rengetegen használják, hiszen csak 2016 végén jelentették be, mára mégis több, mint 100 millió letöltésnél jár.

Volt persze hátránya is, hiszen az applikációból kivettek ezt-azt. Szöveges üzeneteket, képeket, matricákat ugyanúgy lehetett küldeni, ám eddig csak a hang alapú hívás volt elérhető benne.

Mostantól azonban elérhető a videóhívás is, így még kisebb lesz a lemaradása a normál Messengerhez képest. Nem véletlen egyébként, hogy ezt beletették, hiszen a Facebook adatai szerint 2017-ben több, mint 17 milliárd hanghívást indítottak a programon belül, ami mostantól nyilván még tovább fog nőni.

Messenger Lite Video Calling

We're excited to share that we've launched video chat in Messenger Lite, a slimmed down version of Messenger for Android that offers the core features of the app and is intended for people with older Android devices and/or slower Internet connections so everyone has the opportunity to stay connected to their friends and family.Starting today, when you use Messenger Lite, you have the ability to chat face-to-face with those who matter the most to you, wherever they are. Download the latest version of the app and let us know what you think!

Közzétette: Messenger – 2018. március 6.

A legújabb Messenger Lite változat tehát már tartalmazza a videóhívást, így akinek még nem jelent meg a funkció, az mindenképpen frissítse az appot. Aki pedig szeretné kímélni a telefonját, vagy úgy érzi lassú neki az eredeti alkalmazás, az mindenképp próbálja ki ezt a verziót.

Forrás: Hvg

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid