Ilyen lesz az Asus Zenfone 8 és az elforgatható kamerás Zenfone 8 Flip

0

Ha netán valaki közületek lemaradt volna róla, akkor újfent megemlítjük, hogy az Asus május 12-én mutatja be a Zenfone 8 mobilokat. Az új széria két tagját most renderelt képeken is megcsodálhatjuk, ráadásul a készülékek fontosabb jellemzői is kiszivárogtak. Az egyik szóban forgó okostelefon az új sorozat alapmodellje, vagyis a Zenfone 8, a másik pedig a Zenfone 8 Flip, ami az egyetlen olyan kiadás lesz, amely megkapja a korábbi zászlóshajók elforgatható kameráját. 

Asus Zenfone 8 Flip

A most lebukott két készülék közül tagadhatatlanul ez az izgalmasabb, mivel a Zenfone 6 (más néven 6z), 7 és 7 Pro modellekhez hasonlóan egy hátulról előre forgatható elsődleges képrögzítő rendszert kap. Ez a kiépítés összesen három kamerával fogja rabul ejteni a fényt, a munkában a főszerepet egy 64 megapixeles elsődleges modul kapja, és tartozik majd hozzá egy 8 megapixeles telefotó, valamint egy 12 megapixeles makró érzékelő.

A telefonnal mozgóképet rögzíteni 8K felbontásban is lehet majd, a forgó mechanizmusnak köszönhetően pedig önarcképeket is készíthetünk a hátlapi kamerával, amit nem mellesleg videótelefonálásra is használhatunk majd.

A további említésre méltó jellemzők közé tartozik a  6,67 hüvelykes, Full HD+ felbontású, 90 Hz-es AMOLED megjelenítő is, amelyet vékony keret vesz majd körül, és a spéci kameráknak köszönhetően nem lesz sem szenzorsziget, sem kivágás a képernyőn. Az Asus Zenfone 8 Flip erejét egy Snapdragon 888 processzorból kölcsönzi majd, amely mellé 8 GB RAM és 256 GB háttértár kerül az összeszerelés során. A telefon energiaellátását egy 5000 mAh-s akkumulátor biztosítja, amely támogatja a 30 wattos gyorstöltést is. A most kiszivárgott információk szerint a Zenfone 8 Flip legalább kétféle színárnyalatban lesz kapható, a tömege pedig 230 gramm körül alakul.

Asus Zenfone 8

Korábban már többször hírt adtunk arról, hogy az Asus készül egy egészen kompakt méretű zászlóshajóval, amelyet a szakma egyöntetűen elnevezett “Zenfone 8 Mini”-nek. Ebből az új szivárogtatásból viszont az derül ki, hogy maga a Zenfone 8, a sorozat alapmodellje lesz ez a bizonyos készülék, mivel a megjelenítője egy 5,92 hüvelykes, Full HD+ felbontású panel lesz. Ezt a készüléket már nem látják el forgó mechanizmusos kamerával, így az előlapi képrögzítő egység a kijelző bal felső sarkába kerül, ahol egy kivágás ad majd otthont számára.

Az okostelefon hátoldalán egy téglalap alakú kamerakiépítés foglalhat helyet, amelyen a LED villanó mellett összesen két képrögzítő található. Újfent egy 64 megapixeles modul tölti be az elsődleges szenzor szerepét, a társa pedig egy 12 megapixeles makró érzékelő lesz. A Zenfone 8 is alkalmas lesz arra, hogy 8K felbontású videókat készítsen.

A legújabb szivárogtatás elkövetője úgy tudja, hogy a készülék lelke szintén egy Qualcomm Snapdragon 888 lesz, amely mellé 8 GB operatív memória, valamint 128 GB belső tárhely kerül, de a korábbi hírekben többféle RAM és háttértár kiosztásról is lehetett hallani. A tajvaniak készülékét egy 4000 mAh kapacitású akkumulátor tartja majd életben a konnektoroktól távoli zord világban, és a telep töltését USB-C porton keresztül lehet majd menedzselni, egy akár 30 wattos adapterrel. Az Asus Zenfone 8 állítólag 170 grammot fog nyomni, és nem marad majd le róla a fülhallgató kimenet sem.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid