Ilyen lehet a OnePlus 9 Pro, képeken a 2021-es csúcsmobil dizájnja

0

Nagyjából három hónap múlva fognak debütálni az új OnePlus zászlóshajók, a OnePlus 9 és a OnePlus 9 Pro. Ez azt jelenti, hogy a mobilok hamarosan bekerülnek a gyártási folyamatba, ám mindezek előtt véglegesíteni fogják a hardvert és persze a külalakot. Úgy néz ki, hogy utóbbit illetően már lehetnek elképzeléseink, sőt, a OnePlus 9 Pro lehetséges dizájnját már jó minőségű rendereken is meg tudjuk csodálni.

OnLeaks karaktere már nem ismeretlen azok előtt, akik a szolgáltatói ajánlatok böngészésénél kicsit is mélyebben foglalkoznak a telefonokkal, a szivárogtatónak már híre van, általában jók az értesülései, ritkán téved. A minden hájjal megkent leakster most valahogyan a birtokába került a OnePlus 9 Pro dizájnjának, és azt renderek formájában közzé is tette. Igazából miközben nézzük ezeket a képeket, az jut elsőre eszünkbe, hogy ha valóban ilyen lesz a készülék, akkor nem lesznek forradalmi változások, szinte már unalmas a OnePlus 9 Pro formaterve, ami csak a kamerakészlet kiépítését illetően különbözik majd a jelenlegi generációtól.

Ami a jellemzőket illeti, a OnePlus 9 Pro egy 6,7 colos AMOLED képernyővel debütálhat, aminek a szélei le vannak kerekítve és két oldalt hajlítottak is, az előlapi kamerát pedig egy kivágásba szerelik majd, ez a bal felső sarokban foglal helyet. Hátlapi kamerából összesen 4 lesz, róluk nem tudni túl sokat, minden más egészen ismerős, az USB-C port, a hangszórórácsok és a billentyűk nagyjából ugyanúgy és ugyanott vannak.

Ami a jellemzőket illeti, a szivárogtató nem közölt semmit, de azért feltételezések akadnak szép számmal. Nem kell iparági megfejtőnek lenni ahhoz, hogy a készülék burkolata alá Qualcomm Snapdragon 875 lapkakészletet képzeljünk, míg az előlapjára egy legalább 120 Hz-es képfrissítéssel bíró képernyőt, ugyanígy a 65 wattos gyorstöltés is benne van a pakliban, akárcsak a vezeték nélküli töltés támogatása.

Amúgy nem egy olyan cég van, amely igyekszik majd jövőre kihasználni a Huawei szerencsétlen helyzetét, és elfoglalni azt az űrt, amit a kínai gyártó hagy, többek között a Samsung is ezért hozza előre Galaxy S21/S30 mobiljainak bemutatóját. A OnePlus is akar egy szeletet a Huawei dicsőségének foszlányából, épp ezért állítólag már márciusban startolni fognak az új zászlóshajói.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid