Saját kezébe veszi a processzorgyártást a Huawei

0

A Financial Times értesülései szerint a Huawei egy saját lapkakészlet-gyártó üzem létrehozását tervezi, amely a távközlési üzletágának készítene hardvert. A cél egyértelmű és nyilvánvaló: a kínai vállalat így szeretné megkerülni az Egyesült Államok szankcióit.

A friss értesülések szerint az üzemet a Huawei megbízásából egy sanghaji székhelyű kutatással és fejlesztéssel foglalkozó vállalkozás fogja működtetni, amelyet a kínai kormány is támogat. Ezen a telepen állítólag semmilyen amerikai eredetű technológiát nem használnának. Mára szinte kulcsfontosságú a Huawei számára, hogy egy életre megszabaduljanak az Egyesült Államok befolyásától, ugyanakkor a teljesen saját lábakra állás azt jelentené, hogy évekkel lennének lemaradva olyan bevált chipgyártók mögött, mint a TSMC vagy a Samsung.

Az üzem állítólag kezdetben 45 nanométeres csíkszélességű, tehát nagyjából 13 éves technológiának megfelelő lapkák gyártásával tudna kezdeni, viszont elvileg ha minden jól megy, 2021 végére már 28 nanométeres konstrukciókat is képesek volnának készíteni. 2022-re a cél a 20 nanométeres gyártási folyamat elérése lenne, ez pedig már lehetővé teszi az 5G bázisállomásokhoz szükséges chipsetek készítését. Nyilván ez a megoldás messze nem ideális, de a koncepció alapvetően a szükségszerűségre alapszik, ha a kínaiak szeretnék kiiktatni az amerikai befolyást, kénytelenek lesznek ezt meglépni. Már csak azért is, mert 2019 óta a Huawei chipsetkészletei szinte teljesen kimerültek – állítják a Financial Times munkatársai.

Látható, hogy az üzem jó darabig nem lenne képes versenyképes lapkakészleteket előállítani a cég okostelefonjaihoz. Csak, hogy érzékeltessük, a Kirin 9000 lapkakészlet 5 nanométeres gyártási eljárás révén készül, ami jelenleg egy távoli álom a sanghaji gyártósor számára. A Huawei középkategóriás lapkakészletei jelen pillanatban a 14 nanométeres megoldások közül kerülnek ki, szóval ha ehhez hozzávesszük a fentebb írt ütemtervet, nagyjából az évtized végére lesznek képesek kompetens, telefonba szerelhető lapkák előállítására. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy azonnal megtérülő befektetés, sokkal inkább egy hosszú távú üzletpolitika része. Ha az üzem fejlesztése a terveik szerint halad, a kínai gyártónak végül saját lapkakészlet-beszállítója lenne, amelyre már semmilyen hatást nem gyakorolna az amerikai politika.

Ahogyan forrásaink is rámutatnak, a kínaiaknak kvázi nincs vesztenivalója, és még ha közben vissza is szerzik a teljes hozzáférést az amerikai szabadalmakhoz és technikákhoz, ezt a projektet akkor is muszáj lesz megtartaniuk. Jelen pillanatban egyébként mintha némi halvány remény kezdene azért felragyogni a Huawei számára, mert a korábbi beszállítók külön engedélyeket szereztek arra, hogy a vállalatot ellássák kijelzőkkel, kamera érzékelőkkel, és még bizonyos korlátok mellett chipseteket is kaphatnak. Ennek ellenére a cég 5G-s üzleti tevékenysége továbbra is meg van lőve a folyamatban lévő kereskedelmi háború miatt, és ennek az áldatlan állapotnak lehet majd egy későbbi gyógyírja ez a bizonyos saját üzem.

Forrás: AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid