Samsung Galaxy Z Fold 6 és Z Flip 6: minden fontos jellemző kiszivárgott!

0

Előzetes képeken már láthattuk a Samsung új hajlítható telefonjait, és nemrég az is kiderült, hogy egy kicsit drágábbak lesznek, mint az előző generáció. Most pedig végre kiszivárgott a specifikációk teljes listája, így mindenki eldöntheti, hogy megérik-e majd a felárat a készülékek. Igyekszünk összeszedni a fontosabb újításokat, változtatásokat.

Samsung Galaxy Z Fold 6

A telefon szögletesebb lesz, mint a Fold 5, és valamivel könnyebb, illetve vékonyabb kialakítást kap. 253 grammról 239 grammra csökken a tömeg, a vastagság pedig összehajtva 13,4 mm-ről 12,1 mm-re, kinyitva pedig 6,1 mm-ről 5,6 mm-re. Ezek mellett változnak az arányok, összehajtva valamivel szélesebb, de rövidebb lesz a mobil, és ennek megfelelően a külső kijelző kevésbé lesz nyújtott.

A 6,3 colos fedőképernyő továbbra is egy 120 Hz-es OLED panel, a felbontása viszont 2376 x 968 pixelre változik, és az új képarány 22,1:9 lesz (23,1:9 helyett). A belső nagyobb kijelző 7,6 colos, ez is egy 120 Hz-es OLED megoldás, a felbontása pedig 2160 x 1856 képpont. Az új képarány itt 10,5:9, vagyis kicsit közelebb áll a négyzethez, mint eddig.

Z Fold 6 és Z Flip 6

A hardvert nem szokta pontosan megnevezni a Samsung, de az adatokból az látszik, hogy marad a Snapdragon 8 Gen 3 lapka, Exynos processzoros változatról nem esik szó. Ehhez jön 12 GB RAM, a tárhely pedig 512 GB-os a kiírás szerint, de bizonyára utóbbiból lesz több opció is.

A kamerák nem igazán változnak, a hátlapra 50 MP-es fő egység kerül egy 10 MP-es 3x telefotó szenzorral és egy 12 MP-es ultraszéles látószögű megoldással. A szelfikamerák közül pedig a külső 10 MP-es, a belső pedig 4 MP-es, és ez a hajlítható kijelző alatt (mögött) van.

Az akkumulátor kapacitása marad 4400 mAh, és a töltési sebességnél sem számítunk nagy előrelépésre.

Összegezve tehát kapunk egy kissé megújult, szögletesebb, laposabb dizájnt, könnyebb és vékonyabb kivitellel, ezeken kívül változik egy kicsit a kijelzők képaránya, kevésbé lesznek nyújtottak, illetve megkapjuk a kötelező éves hardverfrissítést. Mindez az elődhöz képest 100 dollárral többe kerülhet az USA-ban (1800 dollár helyett 1900 dollár lesz az induló ár). A hazai árak csak később derülnek ki.

Samsung Galaxy Z Flip 6

A Flip 6 is kissé frissített dizájnnal érkezik, ugyanakkor ez szinte pontosan ugyanakkora marad, mint a Flip 5, és a súlya sem változik. Egész pontosan 165,1 x 71,9 x 6,9 mm-es dimenziókkal és 187 grammos tömeggel számolhatunk. Ami viszont bravúros, hogy sikerült egy nagyobb aksit belepréselni a házba, ugyanis a kapacitás 3700 mAh-ról 4000 mAh-ra nő.

Az aksin kívül változik a fő kamera, ezúttal egy 50 MP-es megoldást kapunk, ami jó eséllyel ugyanaz, mint ami más Samsung csúcsmodelleken is van (S24, Fold 5). A többi szenzor viszont marad ugyanaz, vagyis egy 12 MP-es ultraszéles látószögű kamerát és egy 10 MP-es szelfikamerát kapunk.

Itt is számolhatunk a kötelező éves hardverfrissítéssel, vagyis Snapdragon 8 Gen 3 kerül a burkolat alá, és ezzel nagyjából véget is ért az újítások sora.

Néhány további jellemző:

  • 6,7 colos, 2640×1080 pixeles, 120 Hz-es Dynamic AMOLED 2X belső kijelző
  • 3,4 colos, 720×748 pixeles AMOLED külső kijelző
  • Jó eséllyel változatlan töltési sebesség
  • A DeX-ről továbbra is le kell mondani

A Z Flip 6 is 100 dollárral drágul, 1000 dollár helyett 1100 dollár lesz az indulóár az USA-ban, ami nálunk is jelenthet majd némi emelkedést.

Az új Samsung telefonokat július 10-én mutatják be más készülékekkel együtt, ezután derülnek majd ki a hivatalos magyar árak és a megjelenés részletei is.

Forrás 1, forrás 2

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid