Most a Samsung gúnyolja az iPhone-okat, mert azok nem hajlanak

0

A Samsung újabb rövid videót tett közzé a közösségi média felületein, amelyben fő riválisát, az Apple-t és az iPhone-okat veszi célba. A hirdetés humorosan próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a Galaxy Z Fold 7 hajlítható, míg az iPhone-ok nem.

Egészen hosszan bele lehetne menni abba, hogy mennyire elegáns a saját termékünk reklámozása úgy, hogy egy másik, konkurens portékát alázunk, de inkább ismét rátok bízzuk, mennyire vicces vagy kínos az, ami az alábbi videóban látható. A reklámban lényegében összehasonlítják a Samsung Galaxy Z Fold 7-et és az iPhone 16 Pro Maxot, kiemelve a köztük lévő ellentétet, mely leginkább abban érhető tetten, hogy a dél-koreaiak mobilja hajlítható.

A videóban emellett a Galaxy AI egyik funkcióját, a „Vázlatból Műalkotást” is bemutatják, érzékeltetve a készülék kreatív lehetőségeit. Tény, hogy az iPhone nem hajlítható, és az is biztos, hogy produktivitás szempontjából egy Fold ezerszer többre képes, hiszen a felhasználónak bármikor hozzáférése van egy méretesebb kijelzőhöz.

Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy a szóbeszédek szerint az Apple akár már egy éven belül bemutathatja saját hajlítható okostelefonját. Még némi plusz malíciát ad a dologhoz az, hogy állítólag a Samsung fogja gyártani ehhez a hajlítható iPhone-hoz a megjelenítőt.

Persze mindez még odébb van, és addig a Samsung bőven megteheti, hogy a hajlítható kijelzős mobiljával dicsekszik. Amíg az Apple nem lép be erre a piacra, a koreai cég kihasználja a lehetőséget, hogy a Galaxy Z Fold 7 egyik legfőbb megkülönböztető jegyét hangsúlyozza a versenytárssal szemben. Viszont ha megjön a hajlítható almás mobil, élesedni fog a küzdelem, és a Samsung kénytelen lesz keményen innoválni, hogy a ringben maradhasson.

Forrás: Samsung

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid