A Samsung kijelző alá rejtett, duál kamerás arcfelismerő-rendszert védetett le

0

A Samsung korábban benyújtott egy figyelemreméltó koncepciót a dél-koreai szellemi tulajdonokkal foglalkozó hivatalhoz levédetés céljából. A szabadalmat múlt héten hozták nyilvánosságra és egy holland médium jóvoltából mi is betekintést nyerhetünk a benne lévő koncepcióba. A dokumentáció és a vázlatok alapján a Samsung egy igencsak érdekes arcfelismerő-rendszeren dolgozhat, amely a telefon megjelenítőjének takarásában foglal helyet, és a működéséhez két kamera szükséges.

A pontos és megbízható arcfelismerés követelménye az, hogy a biometrikus azonosítást végző hardver két eltérő szögből készítsen felvételeket a felhasználóról, amelyekből aztán elkészül a készülék tulajdonosának (arcának) háromdimenziós modellje. A dél-koreai gyártó ezt kijelző alá rejtett kamerák révén szeretné elérni. Ez már csak azért is érdekes, mert bár a Samsung alkalmaz megjelenítő alá szerelt kamerát bizonyos okostelefonok esetében, túlságosan széles körben – eddig legalábbis – nem vezette be a technológiát. Igazából jelenleg csak az újabb Galaxy Z Fold modellek büszkélkedhetnek kijelző mögé rejtett képrögzítővel.

Emiatt egyesek azt feltételezik, hogy ezt a duál kamerás arcfelismerő-rendszert kifejezetten a hajlítható képernyős mobilokhoz fejleszti a Samsung. Ugyanakkor ha sikerül megvalósítani a szabadalomban lévő koncepciót, és az zökkenőmentesen működik, akkor igazából bármilyen prémium mobilt fel lehetne szerelni vele.

Akárhogy is, a szabadalomban lévő koncepcióban két kijelző alá szerelt kamera szerepel, az egyik a telefon felső, a másik pedig az alsó részén található. A vázlatok és a csatolt dokumentum nem ismerteti részletesen a konstrukció működésének elvét, de azt jól látni, hogy egy sík, vagy ha úgy tetszik, lapos kialakítású képernyő mögött foglal helyet ez a bizonyos duál kamerás arcfelismerő-rendszer.

A szabadalomban ugyanakkor említést tesznek egy másik tényezőről, ami nem más, mint a pupillaméret vizsgálata. Az emberi pupilla mérete a különböző fényviszonyoktól függően meg szokott változni, egy biometrikus érzékelő, amely vizsgálja ennek a méretét, extra biztonságot nyújthat az olyan trükkökkel szemben, mint például a fényképek vagy a különböző maszkok, amelyekkel be lehet csapni az arcfelismerést.

A Samsung ötlete valóban érdekes, mi több, egyenesen lenyűgöző, de mivel ez egyelőre csupán egy szabadalom, egyáltalán nem biztos, hogy a technológia megjelenik majd egy olyan eszköz belsejében, amely végül kereskedelmi forgalomba kerül. Ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy a jövőben találkozni fogunk ezzel a megoldással, nyilván a drágább Samsung okostelefonokon.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid