A Samsung nyugdíjba küldheti a Bixby-t

0

A Google és a Samsung állítólag egy új megegyezésről tárgyal, amit ha nyélbe ütnek, akkor a dél-koreai gyártó által fejlesztett Bixby, vagyis a saját virtuális asszisztensük hamarosan nyugdíjba vonulhat. A karrierjét eléggé döcögősen kezdő szolgáltatás helyére a Google Asszisztens kerülhetne, és ez még nem minden! Állítólag a megegyezés részét képezi az is, hogy a Samsung megszünteti saját alkalmazásboltja, vagyis a Galaxy Apps Store támogatását.

A friss jelentésekben az áll, hogy a két gigászi vállalat jelenleg is a piszkos anyagiakról tárgyal, ám a források szerint már közel van a megegyezés. Hivatalos megerősítés azonban egyelőre nem érkezett, mindkét fél nagyon finoman fogalmaz.

A Samsung nemrégiben kiadott egy nyilatkozatot a Bloomberg számára, amelyben megerősítették, hogy eltökéltek a saját szolgáltatások támogatása iránt, ugyanakkor nagyon közeli kapcsolatban vannak a Google munkatársaival, az együttműködésük szoros, annak érdekében, hogy a fogyasztók a lehető legjobb felhasználói élményben részesüljenek.

Nemrégiben a Google szószólói is arról beszéltek, hogy központi figyelmet kap náluk a felhasználói elégedettség, ezért együtt dolgoznak olyan gyártókkal, mint például a Samsung. Az viszont eszük ágában sem áll, hogy ráerőltessék a saját alkalmazásaikat és szolgáltatásaikat a felhasználókra.

Kíváncsiak vagyunk, hogy ebből az egészből mi valósul meg. Nektek hiányozna a Bixby vagy a Samsung saját alkalmazásboltja?

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid