A Samsung pár éven belül felhagyhat az Androiddal

0

A jövőbeni Samsung telefonokon már nem az Android futhat, hanem egy új operációs rendszer, amelyen már évek óta dolgozik a Google a színfalak mögött. A neve Fuchsia, és ahogy néhányan talán emlékeznek rá, az év elején kiderült, hogy a Samsung is hozzájárult a Fuchsia munkálataihoz. Most egy új pletyka szerint a Samsung úgy döntött, hogy elhagyja az Androidot az új rendszer miatt.

Ez az átállás persze nem mostanában fog megtörténni. A forrás szerint néhány évbe telik, mire a Samsung átveszi a Google új, nyílt forráskódú operációs rendszerét. Azt pedig még korai lenne megmondani, hogy a Fuchsia OS mellé One UI vagy egy másik saját fejlesztésű skin érkezik a Samsungtól.

Az Androidról a Fuchsia OS-re való átállás nem olyasmi, amit a Samsung egyedül talált ki. Az egész a Google mestertervének a része, amelynek a lényege, hogy egy teljesen új, az alapoktól felépített platformra térjen át. Az Androidtól eltérően a Fuchsia nem a Linux kernelt használja, hanem a Zircon nevű új kódot.

A Google úgy fejleszti a Fuchsiát, hogy okos termékek széles skáláján fusson, például viselhető eszközökön, okostelefonokon, táblagépeken, számítógépeken és IoT eszközökön. Kísérleti jelleggel már használták a Nest hubhoz.

Feltételezve, hogy a Google megvalósítja ezt, és a Fuchsia a következő néhány évben előtérbe kerül, nem a Samsung lesz az egyetlen gyártó, amelyik elhagyja az Androidot. Más vállalatok is követni fogják a trendet, amennyiben nem szeretnének lemaradni.

Mivel úgy tűnik, hogy a Samsung már most is részt vesz a Fuchsia fejlesztésében, ez előnyt jelenthet számukra a versenytársakkal szemben. A Samsung már korán meg fog ismerkedni az új Fuchsia OS-sel, és ez a korai kezdés lehet a vállalat kulcsa ahhoz, hogy megőrizze vezető szerepét az új korszakban.

Az átállás azonban időbe telik, így ne számítson senki arra, hogy az Android egyhamar eltűnik. És bár ijesztőnek tűnik egy ilyen mértékű változás, a felhasználók valószínűleg nem járnak majd rosszul vele, a Fuchsia ugyanis sok olyan problémát és hiányosságot orvosolhat, amik fel szoktak merülni az Androiddal kapcsolatban.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid