Samsung Z – az első Tizen alapú mobil!

5

Régóta hallani a Samsung és az Intel közös fejlesztésű Tizen rendszeréről, most azonban bejelentették az első ilyen mobilt, a Samsung Z-t.

A készülék külsőleg eltér a Samsung Galaxy mobiloktól, mivel a már megszokott lekerekített forma helyett ennek éppen az ellenkezőjét kapjuk. A Samsung Z szögletes lett, de azért valamit megtartottak, ez pedig nem más, mint a műbőr borítású hátlap.

Samsung-Z

A kijelző 4.8 colos Super AMOLED, a felbontás pedig 720p-s. Ehhez képest egy kifejezetten erős, négymagos 2.3GHz-es processzort kapott a készülék, ami feltehetőleg a Snapdragon 800-as, ráadásul 2GB RAM is jön hozzá. A belső tárhely 16GB-os, és kapunk LTE 4-es adatkapcsolatot, ami maximum 150Mbps-os letöltési sebességet tesz lehetővé.

Samsung-Z-back

A kamerák 8, illetve 2.1 megapixelesek, az akkumulátor kapacitása pedig 2600mAh. Extraként kapunk ujjlenyomat-olvasót, valamin olyan már ismert funkciókat, mint a Download Booster, vagy az S-Health 3.0.

Samsung-Z-gold

A Samsung Z pontos méretei 138.2 x 69.8 x 8.5mm, a súlya pedig 136 gramm. A Tizen OS 2.2.1-et futtató készülék először Oroszországban jelenik majd meg valamikor nyár vége felé, de utána szélesebb körben is kapható lesz. Eddig fekete és arany színváltozatokról tudunk.

PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid