Smartmi elektromos fűtés jó áron EU raktárról

0

Ha valaki nem fér bele az átlagos gázfogyasztásba, akkor sokkal jobban megérheti az elektromos fűtés, legalább kiegészítésnek, illetve olyan helyeken is jól jöhetnek ezek a megoldások, ahol nincs más lehetőség. A Cafago a Xiaomi két bevált elektromos konvektorát akciózta le, ráadásul EU raktárról, így nem kell sokat várni a kiszállításra.

A Smartmi a Xiaomi egyik nagyobb almárkája, mindenféle hasznos otthoni eszközöket készítenek, de most két elektromos konvektorról lesz szó, mivel már javában benne vagyunk a fűtési szezonban.

A két típus nagyon hasonló, ugyanúgy 2200W a maximális teljesítményük, de kisebb fokozatban is tudnak működni (900W vagy 1300W). Alapvetően 10-15 nm-es helyiségbe ajánlják őket, így kisebb szobákba, konyhába vagy fürdőszobába lehetnek alkalmasak, esetleg pincehelyiségbe vagy melléképületbe. Persze nyilván akkor is fognak fűteni, ha nagyobb a szoba.

A két típus között az a különbség, hogy az egyik “okos”, azaz vezérelhető telefonról is, illetve ezen van kijelző, ami mutatja a hőmérsékletet és a páratartalmat. A másik pedig manuális tekerő gombokkal vezérelhető.

Az alábbi árakon lehet őket beszerezni:

Megjegyzés: fizetni mindenképpen PayPallel ajánlott külföldi oldalakon, ez extra védelmet nyújt.

Forrás: Cafago

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid