Snapdragon 8 Gen 2 lapkával érkezik a Motorola Moto Edge X40

0

November közepén mutatják be a Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészletet, és már most megy a találgatás, hogy vajon melyek lesznek az első készülékek a premium chipsettel felszerelve. Nem állítjuk, hogy a Motorola Moto Edge X40 lesz a nyertes, de a kínai telekommunikációs iroda adatbázisa alapján ott lesz az elsők között. Az okostelefon ráadásul nem csak a belsejében zakatoló processzor miatt lesz érdekes, a TENAA listázása alapján egy minden földi jóval megpakolt ajánlat lesz.

A Motorola Moto Edge X40 előlapját 6,67 hüvelykes, enyhén ívelt OLED megjelenítő fogja borítani, amely támogatja a 144 Hz-es képfrissítést. Az organikus panel takarásában tehát a már említett Snapdragon 8 Gen 2 chipset végzi majd a számításokat, amely mellé legalább 8, de akár 18 GB RAM is kerülhet a választott kiszereléstől függően, ami pedig a háttértárat illeti, legkevesebb 128, legfeljebb 512 GB-os konfigurációkra lehet számítani.

A mobil hátoldalán 50 megapixeles elsődleges képrögzítő foglal helyet, amely mellé 50 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy 12 megapixeles telefotó modul társul majd be. A tavalyi X30 Pro szintén 12 megapixeles telefotó egységgel rendelkezett, 2x optikai zoommal, valószínűleg ez a jellemző az X40 esetében is ugyanaz marad.

Mondjuk ez a kamerakiépítés lehet nem fog szépségversenyt nyerni…

Az okostelefon hardveres komponenseit egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor látja el energiával, a telep támogatja a 68 wattos gyorstöltést is. A Motorola készüléke szoftveres fronton várhatóan Android 13 operációs rendszerrel fog támadni. A TENAA adatbázisában lévő jellemzőket egy másik, forgalmazási engedélyekkel foglalkozó kínai iroda is megerősítette, amelynek adatbázisában az XT2301-5 modellszámmal jelent meg a mobil.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Motorola Moto Edge X40 és esetleges társai mikor jelennek meg, de mivel egyre sűrűbben követik egymást a kapcsolódó szivárogtatások, vélhetően már nincs messze a leleplezés és a forgalomba kerülés napja sem. A Moto Edge X30 2021 decemberében debütált, és a sejtésünk szerint az új generáció ennél akár hamarabb is bemutatkozhat.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid