A Sony belátta, hol hibázott a mobiljaival

0

Nemrég új vezető állt a Sony élére, aki felvázolta a vállalat jelenlegi helyzetét, valamint felfedte a következő három évre vonatkozó terveit.

A Kaz Hirait leváltó Kenichiro Yoshida beismerte, hogy a mobilos részleg nagyon gyengén teljesít, az előrejelzések szerint idén már a 10 millió eladott okostelefon is alig lesz meg, míg pár éve még ennek a négyszeretést szállították le. A csökkenés ráadásul úgy következett be, hogy még mindig a Sony az egyik legismertebb márka a mobilpiacon, és alapvetően jó a gyártó megítélése.

Via: Bloomberg

A hanyatlás legfőbb oka az új vezető szerint az, hogy túl lassan reagáltak a friss trendekre, mint  vékony káva vagy a duál kamerák, emiatt rengeteg vásárlót veszítettek.

Bár a mobilrészleg bezárását nemrég még cáfolta a vállalat, most megint olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint elfordulhat a Sony a telefonoktól és az egyéb fogyasztói kütyüktől, hogy olyan dolgokra fókuszálhassanak, amelyek nagy bevételt hoznak.

A következő 3 évre azt tervezi egyébként a gyártó a beszámoló szerint, hogy nagy erőkkel koncetrál az 5G technológiák fejlesztésére, és Európára kulcsfontosságú piacként tekintenek, megpróbálják erősíteni a jelenlétüket és újabb partnereket keresni.

A mobilrészleget még nem érdemes temetni, de már korábban is azt nyilatkozták a vállalat fejesei, hogy már csak azért gyártnak telefonokat, hogy ne essenek ki a piacból, és így gyorsabban tudjanak majd reagálni a jövőbeli új trendekre.

Források: Xperiablog, Bloomberg, PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid