A Sony elkaszálta az egyik 2020-as Xperia készülékét

0

Ha emlékeztek, a Sony még az év elején, februárban jelentette be az Xperia 10 II készüléket, amely a 2019-ben megjelent Xperia 10 folytatása. Tavaly az előd kapott egy testvért is, ami az Xperia 10 Plus névre hallgatott, és így az év vége felé adja magát a kérdés: hol van az Xperia 10 II Plus? A legújabb értesülések szerint sajnos ez a telefon már soha nem fog megjelenni, mert a Sony végül elkaszálta.

Egy kínai szivárogtatónak magyarázata is van arra, hogy idén miért nem jelent meg a középkategóriás mobil nagyobb képernyővel rendelkező változata. Az illető azt állítja, hogy a japán gyártó úgy határozott, hogy ezentúl kizárólag 5G-képes készülékekre fókuszál, és mivel a szóban forgó okostelefon burkolata alatt Qualcomm Snapdragon 720 lapkakészlet teljesített volna szolgálatot (ami nem támogatja az új generációs telekommunikációs hálózatokat), ezért a Sony a kasza mellett döntött.

Sony Xperia 10 és 10 Plus

Szinte biztos, hogy a japánok dolgoztak ezen a készüléken, mert az feltűnt az EEC adatbázisában, ott pedig az XQ-AQ52/53 modellszámot viselte.

Persze most jöhetne a felvetés, hogy a telefont egy másik hardverrel is piacra lehetne dobni, ami már támogatja az 5G-t, és igazából nem is olyan elvetendő ötlet ez. Erről azonban egyelőre semmilyen információnk nincs, csak arról, hogy végül nem dobták piacra a szóban forgó készüléket.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid