Szinte fej-fej mellett a Samsung és a Huawei

0

Több kutatócég is vizsgálja a mobilgyártók eladásait, de mivel ezek általában becsült értékek, így az eredmények kis mértékben eltérhetnek. A Canalys nemrég a Huaweit kiáltotta ki elsőnek, a Gartner azonban kicsit más számokat publikált a napokban.

A Gartner kutatócég arra jutott, hogy a Samsung és a Huawei nagyon hasonló eredményt ért el a második negyedévben, legalábbis ami az okostelefon-eladásokat illeti. Mindkét vállalat 54 és 55 millió közötti készüléken adott túl, de a Samsung egy kicsit előrébb került. Ha a piaci részesedéseket nézzük, akkor a dél-koreai vállalat 18,6%-ot ért el, a kínai gyártó pedig 18,4%-ot.

A két legnagyobb szereplő tehát szinte fej-fej mellett haladt, de ezen adatok alapján a Samsung megtartotta az első helyet. Persze itt is igaz, hogy a Huawei kiemelkedő eredménye valószínűleg csak ideiglenes, annak köszönhető, hogy Kína már túllendült a járványon a második félévre, míg a világ más részein még tombolt a vírus.

A harmadik egyébként az Apple lett 13%-os piaci részesedéssel, a negyedik pedig a Xiaomi 8,9%-kal. Az Oppo is befért a top 5-be, az ő 8%-uk is szép eredmény.

Forrás: Gartner

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid