Szupergyors töltéssel és Snapdragon 865 processzorral debütált az IQOO 5 és az IQOO 5 Pro

0

A kínai Vivo alatt tevékenykedő brand két vadonatúj okostelefonnal rukkolt elő, amelyek minden kétséget kizáróan a prémium kategóriában igyekeznek majd elnyerni a vásárlók szívét. Az IQOO 5 és annak Pro változata külsőre nem igazán különbözik, ám utóbbi periszkópos kameramodullal és 120 wattos gyorstöltéssel bír, utóbbiból ráadásul létezik még egy BMW kiadás is.

Az újdonságok képernyője hajlított, a képátló 6,56 colos, mindkét panel AMOLED technológiára épül, a képfrissítési ráta pedig 120 Hz. A kijelző bal felső sarkában található egy kivágás, ide került az előlapi 16 megapixeles kamera. A megjelenítők az érintéseket is pontosan fogják venni, mivel 240 Hz-es mintavétellel dolgoznak. Ami még említésre méltó a képernyők kapcsán, az az 1300 nites fényerő, a HDR10+ támogatás, valamint a mögéjük szerelt optikai ujjlenyomat-olvasó.

Foglalkozzunk akkor egy kicsit a kamerákkal is! Az alapmodell hátoldalán egy 50 megapixeles Samsung GN1 érzékelő található, amelyet elláttak optikai képstabilizátorral, és amelynek munkáját egy 13 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy szintén 13 megapixeles mélységérzékelő segíti.

A Pro modell esetében annyi az eltérés, hogy a mélységérzékelő helyett kapunk egy 8 megapixeles periszkópos modult, ami képes 5x optikai és 60x hibrid zoomra. Egész durca egy gamer mobilokat gyártó brandtől, nem igaz?

 

A készülékek belsejében Snapdragon 865 lapkakészlet teljesít szolgálatot, amely mellé kiszereléstől függően 8 vagy 12 GB LPDDR5 RAM kerülhet, 128/256GB UFS 3.1 tárhelyek mellett. Említést érdemel még a VC hűtőborda, ami a gyártó szerint képes a processzor hőmérsékletét akár további 12 fokkal csökkenteni. Az iQOO 5 Pro burkolata alatt egy 4000 mAh kapacitású akkumulátor található, ami támogatja a 120 wattos Flash Charge gyorstöltési metódust.

Az iQOO szerint ez a technológia képes arra, hogy a teljesen lemerült akkumulátort mindössze 15 perc leforgása alatt újratöltse, de ha nagyon sietünk, az 50 százalékos kapacitáshoz nem kell több 5 percnél. Hogy a töltési folyamatból ne legyen egy lángoló horrorfilm, a gyártó egy rakás érzékelőt applikált az akkumulátor belsejébe, valamint különböző algoritmusok vezérlik az egész folyamatot, hogy az véletlenül se legyen balesetveszélyes.

Érdekes módon az alapmodell, tehát az iQOO 5 egy picivel nagyobb akkumulátort kapott, amelynek kapacitása 4500 mAh, viszont ezt a telepet csak 55 wattos Flash Charge eljárással táplálhatjuk. Azért ezt a megoldást sem kell lesajnálni, mert a teljes kapacitás cirka 50 perc alatt visszanyerhető a segítségével.

Jöjjenek akkor a piszkos anyagiak!

Az iQOO 5 szürke és kék színekben lesz kapható, és 576 dollárért lehet majd megvásárolni a legalapvetőbb kiszerelést, amelyben 8 GB RAM, valamint 128 GB háttértár található.

Pro modell legolcsóbban 720 dolláros áron vásárolható meg, ezért 8 GB operatív memória, valamint 256 GB belső tárhely jár. Az értékesítés augusztus 24-én veszi kezdetét Kínában, de hamarosan nyilvánosságra hozzák a nemzetközi forgalmazás részleteit is.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid