Tag Heuer és Fossil okosóra jöhet még az idén

0

Úgy tűnik a tradicionális karóra gyártók is belépnek az okosórák piacára. A svájci Tag Heuer, valamint az amerikai Fossil is Android Wear alapú okosorát készít, megjelenésük az idei év végére várható.

Tag Heuer

Korábban is keringtek már pletykák a svájci óragyártó okosóra terveiről, azonban ezek most beigazolódni látszanak, ugyanis a cég hivatalos bejelentést tett sajtótájékoztatóján. Az óra a Google, valamint az Intel támogatásával fog elkészülni, előbbi az operációs rendszerért, utóbbi pedig a chipekért és szenzorokért lesz felelős.

tag-heuer-2-710x468

Tag Heuer Carrera – forrás: http://www.androidauthority.com/

Egyelőre nem rendelkezünk számottevő információval a termékkel kapcsolatban, a Reuters információi szerint azonban külsőre teljes mértékben a gyártó korábbi, Carrera nevű órájához fog hasonlítani. A cégvezető, Jean-Claude Biver nyilatkozata szerint: “az óra tradicionális karóra megjelenésű lesz, nem úgy, mint az Apple okosórája, amely úgy néz ki, mint a telefonjuk miniatürizált változata.” Elmondta továbbá, hogy azért a Google-lel vették fel a kapcsolatot, mert ők okosóra operációs rendszert fejlesztenek, szemben az Apple-lel, akik saját órájukkal képviseltetik magukat a piacon.

Fossil

A svájci cég mellett egy másik, árban az olcsóbb kategóriába tartozó gyártó, az amerikai Fossil is bejelentést tett, mely szerint ők is a Google-lel és az Intellel közösen készítenek okosórát, ugyanúgy az idei év végére várható megjelenéssel. Információink szerint az amerikai cég több órát is tervez kiadni, melyek külsőre eltérőek lesznek, azonban egyező belső felépítéssel. Ezzel a lépéssel feltehetően a jelenlegi okosóra gyártó cégekkel szeretnék felvenni a versenyt.

fossil_watch_closeup_by_mistar-d52evzx

Fossil – forrás: deviantart.net

Azt gondolnánk, hogy az ilyen felső kategóriás óragyártók belépése a piacra az Apple új órája által kiváltott reakció lehet, azonban a Fossil és a Tag Heuer is azt állítja, ők már jóval a bejelentés előtt megállapodtak a Google-lel az órákkal kapcsolatban.

Android Authory

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Gerendás Péter

Mechatronikai mérnök hallgató a BME-n, android rajongó.

NapiDroid