Tele lesz kamerákkal a Samsung új mobiljának hátlapja

0

Október 11-én valami érdekes újdonsággal készül a Samsung (vagy akár többel is), és most kiadtak egy ezzel kapcsolatos előzetes képet, ami elég beszédes!

Az alábbi hivatalos teaser képen jól kivehető a bemutató dátuma, valamint a “4x Fun”, vagyis “4x Szórakozás” felirat. Nos, ennyi alapján nehéz lenne kitalálni, hogy ez mit is jelent, de szerencsére akad segítségünk!

Érdekes újdonsággal készül a Samsung

Az egyik neves kiszivárogtató nemrég azt az információt közölte, hogy a Samsung egy 4 kamerás mobillal készül, és azt is hozzá tette később, hogy ez alatt csak a hátlapi kamerákat kell érteni. Tehát nem kettő, nem is három, hanem egyenesen négy kameraszenzor lehet a gyártó újdonságának hátoldalán.

További érdekesség, hogy ez minden bizonnyal nem csúcsmobil lesz, hanem egy középkategóriás készülék, talán a Galaxy A szériából. Biztosat persze csak a bemutató után tudunk majd mondani, addig is kíváncsian várjuk október 11-ét.

Via Engadget

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid