Tesztelték a Redmi K70 Pro prototípusát

0

Nemrég befutottak a Redmi Note 13 okostelefonok, de a kínai vállalat műhelyében sosem áll meg a munka, a márka rajtuk kívül még további mobilokkal készül, amelyeket az idén le is lepleznek. A Redmi K70 szériáról van szó, amiről eddig semmilyen hivatalos információt nem osztottak meg, de a szivárogtatók már megkezdték kutatómunkájukat. Nemrég valaki például arra lett figyelmes, hogy egy készülék a 23117RK66C modellszámmal megjelent a Geekbench adatbázisában, és a feltételezések szerint a Redmi K70 Prót tette próbára valaki.

A tesztelt prototípus Android 14 operációs rendszert futtatott a megmérettetés során, a készüléket 16 GB RAM-mal szerelték fel. Az állítólagos Redmi K70 Pro belsejében egy nyolcmagos CPU dolgozott, 1+2+5 konfigurációval, az elsődleges mag 3,19 GHz-en ketyegett.

A telefont hajtó lapkakészlet nagy valószínűséggel a még hivatalos bejelentését váró Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3 lesz, de érdemes megvárni más forrásokat is, hogy ezt megerősítsék. Nyilván az itt látható pontszámokat nem érdemes túl komolyan venni, hiszen egy előzetes modellről van szó, a forgalomba kerülő készülék teljesítménye ettől jócskán eltérhet.

Amúgy egyáltalán nem valószínűtlen, hogy valóban a soron következő Qualcomm csúcslapka hajtja majd a mobilt, hiszen a tavalyi Redmi K60 Pro borítása alá Snapdragon 8 Gen 2 került. A 3-as számozású chipet várhatóan októberben tárják a nagyérdemű elé a Qualcomm éves Snapdragon Summit rendezvényén.

Redmi K60 Pro

Ami pedig a Redmi K70 modellek illeti, egyelőre nem tudni, hogy mikor tervezik őket bejelenteni, de mivel az előző generációt 2022 decemberének utolsó napjaiban mutatták be, esélyes, hogy az idén is valamikor év végén lesz a hivatalos leleplezés. Legalább két modell érkezésére számítunk.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid