Tesztkörön járt a Sony új csúcsmodellje, 12 GB RAM lehet benne

0

A Sony már javában dolgozik a következő évre szánt telefonjain, és most ezek közül tűnt fel egy érdekes modell, ami a mostani hírekben Xperia 3 néven szerepel, de még nem biztos, hogy ez lesz a végleges elnevezés. Valaki benchmark alkalmazást futtatott rajta, és mivel az eredmények nem titkosak, nekünk is jutott pár információmorzsa.

A telefonról úgy tudni, hogy 2020 egyik felsőkategóriás ajánlata lesz, eddig sokkal többet nem igazán hallottunk róla, most viszont a GeekBench-nek köszönhetően kiderült ez-az. Egyáltalán nem meglepő módon a Sony Xperia 3 lelke egy Qualcomm Snapdragon 865 chipset lesz, ami mellé – legalábbis a tesztpéldányban – 12 GB RAM került, tehát kétszer annyi, mint amennyi az Xperia 1-ben van. A telefonon a tesztelés percei alatt Android 10 futott, a kódneve PM-1310, és legalább négyféle kiadás létezik belőle, amik már mind 5G-sek lehetnek.

Az eddigi szóbeszédek és információk alapján a cég visszatérhet a hajlított hátlap alkalmazásához, illetve arról is hallani, hogy a megjelenítő QHD felbontással büszkélkedhet. A telefonra egyébként korábban mint Xperia 0 is hivatkoztak, egyelőre nem tudni pontosan, melyik mellett marad majd meg a gyártó, az viszont tuti, hogy a szóban forgó modell egyike lesz annak a négy felsőkategóriás készüléknek, amiket a Sony jövőre piacra dob. A bemutató egyik lehetséges időpontja a következő IFA kiállítás, de még korai lenne mérget venni bármelyik infóra azok közül, amiket eddig hallani lehetett.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid