Több, mint duplájára nőtt a Google Pixel mobilok eladása

0

A Google anyavállalata, az Alphabet nemrég közzétette a második negyedéves pénzügyi jelentését, amelyből kiderült, hogy egy év alatt több, mint kétszeresére nőtt a Pixel mobilok eladása. Persze ez nem annyira meglepő, elég egyszerű a magyarázat rá.

Korábban évente egyszer adott ki a Google telefonokat, mégpedig ősszel, idén azonban már májusban bővítették a kínálatot, ráadásul két olcsóbb modellel, a Pixel 3a-val és a Pixel 3a XL-lel. Ezek egész nagy sikernek bizonyultak, hiszen kedvező áron kínálnak csúcskategóriás kamerát, ráadásul nem is akármilyet. A Pixel 3 a mai napig az egyik legjobb fotós mobil, annak ellenére, hogy csak egy hátlapi szenzora van, és pont ezt kapta meg a Pixel 3a széria is.

A Google számos reklámban kiemelte, hogy az új Pixel 3a telefonok simán leverik fotózásban az aktuális iPhone-okat is, amik nem mellesleg jóval drágábbak. Hogy ezek hatására-e, vagy szimplán csak azért, mert végre megfizethető árú mobilokat adott ki a Google, de határozottan van igény az újdonságokra.

A Pixel 3a-ért 399 dollárt, a 3a XL-ért pedig 479 dollárt kér a Google, és sokszor akciósan is ki lehet fogni őket, de főként az USA-ban vannak ilyen lehetőségek.

Az Google igazi nagy dobása egyébként még hátra van 2019-ben, ősszel jönnek a Pixel 4 mobilok a friss Android 10 rendszerrel, kíváncsian várjuk őket.

Via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid