Több Samsung telefon támogatása is véget ért, ezekre már nem lesz több frissítés

0

A Samsung rengeteget fejlődött a frissítések terén az elmúlt években, most már kifejezetten hosszú támogatási időt biztosít a készülékeire, és nem csak a csúcsmodellekre, hanem a középkategóriás és a belépőszintű eszközökre is. Egyszer azonban mindennek vége szakad, és most néhány korábbi népszerű telefon frissítése fejeződött be végleg.

Sammobile beszámolója szerint több Samsung mobil is lekerült arról a hivatalos listáról, amelyen a rendszeres biztonsági javításokat kapó modellek szerepelnek. Ezek a Galaxy A51 5G, a Galaxy A41 és a Galaxy M01. Mindhárom modell 2020-ban jelent meg, és négy év frissítésre voltak jogosultak, ami most véget ért.

A Galaxy A51 5G 2020 áprilisában érkezett Android 10-zel a fedélzeten, és jelenleg Android 13-as a legfrissebb szoftver rá. A másik két modell szintén Android 10-zel jelent meg (2020 májusában és júniusában), és Android 12-ig frissültek.

Nagyobb Android verziófrissítést tehát mostanában már nem kaptak az említett modellek, de kisebb biztonsági patchek még érkeztek rájuk. Most, hogy letelt a 4 év a megjelenésük óta, már semmilyen további frissítés nem várható, biztonsági foltok sem, vagyis a tulajoknak lassan érdemes elgondolkozni a cserén.

A támogatás vége persze még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem biztonságos ezeket az eszközöket használni, de már mindenképpen elavultnak tekinthetők, és még ha megfelelően működnek is, a szoftverük már semmiképpen sem naprakész.

Via GSMArena, kiemelt kép: Lifewire

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid