Így lopott el több ezer telefont a Samsung gyárából az egyik dolgozó

4

A Samsung egyik dolgozója elképesztő módszerrel károsította meg a gyártót, több, mint 8.000 okostelefont lopott el észrevétlenül.

A The Investor jelentése szerint az úriember, akit csak Lee néven említenek, 2014 decembere és 2016 novembere között egész pontosan 8.474 darab okostelefont lopott el a Samsung egyik dél-koreai gyárából. Az illető azt használta ki, hogy mozgássérült, és a tolószékébe rejtve csempészte ki a mobilokat. Az előírás szerint minden dolgozót testszkennerrel ellenőriznek, amikor elhagyják a munkahelyet, de Lee ez alól felmentést kapott a tolószéke miatt, így nagyon sokáig maradt titokban a tevékenysége.

A becslések szerint Lee összesen 195 millió forintnak megfelelő összeget kereshetett az ellopott telefonok eladásával, és az összeget arra fordította, hogy a még ennél is nagyobb, szerencsejátékkal szerzett adósságát törlessze.

A tolvaj a lopott készülékeket egy használt mobil kereskedőnek adta el. Végül az buktatta le, hogy túl sok olyan okostelefon került piacra Vietnámban, ami még meg sem jelent hivatalosan, és ez feltűnt a Samsungnak is.

forrás, via AndroidAuthority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid