TOP 10 legértékesebb márka 2017 elején

0

Érkezett egy friss toplista a legértékesebb márkákról, és mivel több techvállalat neve is szerepel a listán, így mindenképpen érdemes vetni rá egy pillantást. Már csak azért is, mert változott az első helyezett.

Több cég is foglalkozik a márkaérték becslésével, ezért több toplista is szokott készülni. Ezúttal a brit Brand Finance adatait láthatjuk. Annyit még érdemes elöljáróban tisztázni, hogy a márka értéke egy becsült adat, és nem egyenlő a vállalat értékével, a bevétellel, az eladási mennyiséggel, de még a népszerűséggel sem (bár ezeket is felhasználják a számításnál).

Tavaly az első helyen az Apple állt, ám most a Google letaszította a trónról, így az alma csak a második lett. A harmadik helyen az Amazon áll, a negyedik az AT&T lett, az ötödik helyre pedig a Microsoft került.

A Samsung egyet lépett előre, így most a 6. helyen áll, a Facebook pedig a 9. lett úgy, hogy tavaly még 17. helyen volt.

via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid