A közelmúltban bemutattak egy új nemzetvédelmi engedélyezési törvényt, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi az amerikai védelmi minisztérium üzleti partnerei számára, hogy félvezetőket, chipgyártó berendezéseket, illetve chipek tervezéséhez szükséges eszközöket adjanak el a Huawei számára. A korlátozás nem csupán a kínai gyártóra, hanem annak partnereire is érvényes.
Nagyon úgy néz ki, hogy az USA-ban a Huawei mindenkinek a bögyében van, ugyanis a rendelkezés pártközi, és kötelezően elfogadandó, még mielőtt az amerikai Kongresszus berekesztené az idei évet.
Amennyiben a törvényjavaslat elfogadásra kerül, az arra kényszeríti a chipgyártó vállalatokat, hogy azonnal hagyjanak fel minden együttműködéssel a Huawei-jel, vagy elveszítik a lehetőséget, hogy az amerikai védelmi minisztériumnak dolgozzanak.
A Pentagon ugyanis a 2023-as pénzügyi évre vonatkozóan 460 milliárd dollárt különített el megbízásokra, ami óriási összeg, és a legtöbben nem szívesen mondanának le ezekről a pénzekről.
Az új szabályozás része az Egyesült Államok megújult erőfeszítéseinek, amelyek célja Kína technológiai fejlődésének letörése. A törvényjavaslatnak megvoltak a maga előzményei: például az év elején az amerikai kormány visszavonta a Qualcomm és az Intel engedélyeit arra, hogy chipeket értékesíthessenek a Huawei-nek.
Miután a törvényjavaslat átment a Kongresszuson, a korlátozások az aláírást követő 270 napon belül életbe lépnek.
Forrás: Bloomberg