Úgy néz ki, nem kap Android-licencet a Huawei Mate 30 széria

0

A legfrissebb hírek szerint már egy hónap sincs a Huawei Mate 30 mobilok debütálásáig, ám még mindig kérdéses, hogy az USA szankciói hogyan hatnak majd rájuk. A Google szóvivője azt nyilatkozta, hogy a készülékek nem rendelkeznek Android-licenccel, vagyis hivatalosan nem futhatnak rajtuk a keresőóriás szoftverei, szolgáltatásai (legalábbis gyárilag).

A Reuters információi szerint szeptember 18-án lesz a Mate 30 és a Mate 30 Pro bemutatója, és ezek lesznek a Huawei első komolyabb csúcsmodelljei, amelyekre már hatással van az USA tiltása.

A Google szóvivője az mondta a lapnak, hogy a Huawei nem teheti meg, hogy az Android hivatalosan licencelt verzióját telepítse a Mate 30 mobilokra, mert ezzel megsértenék az Egyesült Államok szankcióit. Ez a gyakorlatban azt jelenti többek között, hogy gyárilag nem lehet majd a készülékeken Play Áruház és más Google-szolgáltatások sem, mint a Gmail, a YouTube vagy a Chrome böngésző, de említhetnénk akár a keresőt is.

Ahhoz, hogy a Mate 30 mobilokon az Android licencelt verziója futhasson, a Google-nek külön engedélyt kellene kérnie az Egyesült Államok kormányától, ugyanis ezek a készülékek akkor még nem léteztek, amikor a Huawei tiltólistára került. A Google szóvivője nem árulta el, hogy nyújtottak-e be ilyen kérelmet, azt viszont már korábban jelezte a vállalat, hogy továbbra is együtt dolgozna a Huawei-jel. Persze innentől kezdve már nem rajtuk, hanem az USA vezetésén múlik a dolog.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi a helyzet az újabb 90 napos haladékkal, ami nemrég lépett életbe. Ez azonban sajnos nem vonatkozik az új termékekre, vagyis szükség lenne az Egyesült Államok jóváhagyására, ami jó eséllyel nem lesz meg. A Reuters jelentése szerint eddig már több, mint 130 kérelmet adtak be különféle amerikai vállalatok, hogy kereskedhessenek a Huawei-jel, és eddig egyet sem fogadtak el.

Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a Mate 30 széria nem az Android licencelt verziójával érkezik, hanem a nyílt forráskódú AOSP-vel, ami egy teljesen lecsupaszított Android rendszer a Google mindenféle szolgáltatása nélkül. Persze utólag lehet majd telepíteni a Google Play-t és a többi appot, de ez nem mindenki számára opció, így minden bizonnyal negatívan hat majd az eladásokra.

A vállalat saját rendszere, a Harmony OS pedig még nem áll készen arra, hogy okostelefonokon debütáljon, egyelőre tévéken, és esetleg okosórákon fut majd, így a Huawei-nek nem sok lehetősége marad.

Via AndroidAuthority, AndroidPolice

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid