Ugyanott gyárthatnak majd Samsung mobilokat, ahol Xiaomi telefonok is készülnek

0

Korábban már voltak olyan pletykák, melyek szerint a Samsung egyes olcsóbb modelljeit nem saját maga gyártaná le a jövőben, hanem kiszervezné ezt a feladatot, most pedig az is kiderült, hogy mely vállalatot szemelték ki.

Állítólag a Samsung fejesei már tárgyalnak a Wintech nevű kínai céggel, amely minden bizonnyal keveseknek ismerős, de ők gyártanak többek között a Xiaominak is. Az ilyen együttműködés nem ritka, elég csak az Apple-re gondolni, amely a szintén kínai Foxconn-nal gyártat.

A Samsungnak két nagy mobilgyára is van Kínában, de felmerültek olyan pletykák, melyek szerint az egyiket bezárnák. A költségcsökkentés reményében fordulnának külső céghez, és a Wintech jó választásnak tűnik. Ők készíthetnek majd bizonyos újabb modelleket, amelyeket természetesen ellátnak majd a Samsung logójával, tehát a felhasználók szempontjából semmilyen érzékelhető változás nem lesz.

Az első Samsung mobil, ami már külső gyártásban készül, a Galaxy P30 lehet. A készülék már többször felbukkant a pletykákban, és talán az európai piacra is eljut majd Galaxy A6s néven.

Via Sammobile, Gizchina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid