1 colos kamerát kaphat a Xiaomi 13 Pro

0

A hírek szerint a Xiaomi 13 sorozat még az idén, valamikor novemberben jelenhet meg. Az okostelefonokról már kering néhány infó a kibertérben, amelyeket most az egyik megbízható szivárogtató újabbakkal egészített ki. Állítása szerint a Xiaomi 13 Pro hátoldalára új kameramodul kerülhet.

Az új híreket Ice Universe szolgáltatja, aki úgy tudja, hogy a Xiaomi 13 Pro hátoldalán 50 megapixeles Sony IMX989 érzékelő foglalhat helyet (ezt használja a 12S Ultra is). A mostani modellen, vagyis a Xiaomi 12 Prón IMX707 szenzor található a fő kamera belsejében. Az új modul 1 hüvelykes mérettel, 72 százalékkal nagyobb fotoszenzitív területtel, illetve 76 százalékkal javított fényérzékenységgel büszkélkedhet az IMX707-hez viszonyítva, arról nem is beszélve, hogy 11 százalékkal gyorsabban lép működésbe.

A Xiaomi 13 Pro állítólag 1440p+ felbontású, 120 Hz-es, ívelt megjelenítővel lesz felszerelve, amely továbbra is AMOLED technológiára épül. A kijelző mögött pedig Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlet teljesíthet szolgálatot. Azt beszélik, a Xiaomi 13 sorozat lesz az első, amelynek tagjaiban alkalmazzák a Qualcomm vadonatúj, csúcskategóriás chipsetét.

Ezt már több szivárogtató is állította, illetve állítja, de egyelőre még a gyártók egyike sem erősítette meg az értesülést. Az új Qualcomm chip CPU-ja egy 3,2 GHz-es Cortex-X3, két 2,8 Cortex-A715, szintén két azonos órajelű Cortex-A710, valamint további három Cortex-A510 maggal lesz felszerelve, utóbbiak 2,0 GHz-en fognak duruzsolni. Az elsődleges mag teljesítménye 22 százalékkal jobb, mint amire a jelenlegi Cortex-X2 képes. A bennfentesek azt is állítják, hogy az új csúcsprocesszor 20 százalékkal fog hatékonyabban működni, mint a jelenlegi Snapdragon 8+ Gen 1 modell.

A Xiaomi 13 Pro belsejében állítólag 5000 mAh kapacitású akkumulátor lesz, amely támogatni fogja a 120 wattos kábeles, illetve az 55 wattos vezeték nélküli gyorstöltést. Egyelőre ennél többet nem tudni az okostelefon kapcsán, de ha tényleg novemberben debütál a társaival együtt, akkor számítani lehet arra, hogy hamarosan elárasztanak bennünket a pletykák és szóbeszédek.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid