Új nevet kap a Samsung kijelzője, a Galaxy S11 mobilokba már ez kerülhet

0

Megint érkezett pár érdekes infó a Galaxy S11 modellekről, megvan az előlapi kamerabevágás helye, a színváltozatok, valamint a kijelző új elnevezése.

A Samsung telefonjai korábban Super AMOLED kijelzőt használtak, majd az S10 szériával áttértek a Dynamic AMOLED megnevezésre, ami többek között a hatalmas kontrasztarányra és a 10-bites HDR10+ támogatásra utal. Nemrég azonban a gyártó levédetett egy újabb nevet, a SAMOLED-et, ami nem keverendő össze a korábbi Super AMOLED-del.

Hogy pontosan mit takar a SAMOLED kifejezés, illetve milyen lesz a kijelző, azt egyelőre nem tudjuk, de azért pár jellemző már ismert. Nagyon valószínű, hogy 120 Hz-es képfrissítéssel jön a Galaxy S11, a kameralyuk pedig középen lesz, akárcsak a Note 10 széria esetében. Ami kicsit szomorú, hogy állítólag nem lesz lapos kijelzős verzió, mindhárom modell hajlított panellel jön a hírek szerint.

Egy másik kiszivárogtató a színeket fedte fel, szerinte az alap Galaxy S11 feketében, szürkében és kékben jelenik majd meg, az kisebb S11e pedig kékben, szürkében és rózsaszínben lesz kapható.

A bemutató február második felében várható, de addig még sok tovébbi részlet ki fog derülni.

Forrás: LetsGoDigital, GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid