Új Nokia mobilokat lepleztek le

0

Az idei CES kiállításon számos érdekes bejelentés történt, és a HMD által menedzselt Nokia is tiszteletét tette a Las Vegas-i rendezvényen, ahol kapásból négy vadonatúj okostelefonnal örvendeztették meg a nagyérdeműt. Ezek az újdonságok nyilván nem a brutális hardverrel fognak kitűnni a konkurens ajánlatok közül, inkább az alacsonyabb kategóriákban versenyeznek, és első körben amerikai szolgáltatók kínálatában lesznek kaphatók. 

Ami az újdonságok esetében közös, hogy mindegyik modell Android 12 operációs rendszert futtat, a négy okostelefon mellé pedig egy “feature phone”, vagy ha úgy jobban tetszik, butatelefon is csatlakozik a Nokia 2760 4G képében. Persze minket jobban érdekelnek a C és G sorozatba tartozó készülékek. A Nokia C100 és a C200 árazása nem fogja bedönteni a családi kasszát, az előbbi 99, utóbbi pedig 119 dollárba kerül, ehhez mérten MediaTek Helio A22 lapkakészlet zakatol bennük, energiaellátásukat pedig 4000 mAh-s akkumulátor igyekszik biztosítani. Hátoldalukon mindössze egyetlen képrögzítő egység foglal helyet.

A Nokia G100 és G400 már a jobban felszerelt ajánlatok köze sorolhatók, de azért senki ne számítson zászlóshajó képességekre. A mobilok belsejében Snapdragon 615 és Snapdragon 480 5G lapkák teljesítenek szolgálatot, akár 6 GB operatív memória, valamint 128 GB háttértár mellett, ráadásul a G400 esetében még egy 120 Hz-es kijelző is szerepel a specifikációk listáján. A szóban forgó megjelenítő 6,6 hüvelykes, csepp alakú szenzorszigettel van felvértezve, a mobil hátoldalán pedig összesen három képrögzítő modul foglal helyet, egy 48 megapixeles elsődleges, egy 5 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy  2 megapixeles makró szenzor.

A Nokia G100 6,5 hüvelykes kijelzővel, szintén tripla érzékelős kamerakészlettel, oldalsó keretre szerelt ujjlenyomat-olvasóval, valamint 5000 mAh kapacitású akkumulátorral büszkélkedhet. A Nokia G100 149, míg a G400 239 dolláros áron kerül majd forgalomba az USA-ban. Hogy más országokban megjelennek-e, illetve hogy mikor és mennyiért, az egyelőre nyitott kérdés.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid