Újra lesz lapos kijelzős Samsung csúcsmobil

0

Bár annak idején a Note Edge-ben és a Galaxy S6 edge-ben debütált hajlított szélű kijelző iszonyatosan menőnek számított, manapság már sokan úgy vélik, hogy ez a megoldás több hátránnyal jár, mint előnnyel. Szerencsére úgy néz ki, hogy újra lesz választási lehetősége a rajongóknak, ugyanis az egyik Galaxy S10 modell mellőzi majd a hajlított kijelzőt.

Számtalanszor írtunk már róla, hogy alapvetően háromféle Galaxy S10 jöhet 2019 elején (nem számítva a limitált 5G-s kiadást), és az egyik nagy dél-koreai híroldal szerint a legolcsóbb modell egy 5,8 colos, lapos OLED kijelzővel bír majd. A “középső” modell szintén 5,8 colos lehet, de ez a szokásos módon két oldalt hajlított lesz, a harmadik kiadás pedig jóval nagyobb lesz ezeknél (valószínűleg 6,44 colos), és természetesen itt is “edge” panelt kapunk.

Utoljára a Galaxy S7 szériánál volt választási lehetőség egyenes és hajlított panel között

Az is kiderült még, hogy a Samsung egy teljesen megújult Super AMOLED technológiával készül, az S9-nél és Note 9-nél használt M8-as jelölésű megoldást ugyanis M9-esre cserélik, ami annyit jelent, hogy más lesz a kijelző kémiai összetétele. Arról viszont még nincs hír, hogy ez pontosan milyen előnyökkel jár majd.

A Galaxy S10 széria három tagja februárban debütálhat, majd márciusban érkezhet egy speciális 5G-s kiadás, illetve a Samsung hajlítható telefonja.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid