Újra reagált a Xiaomi a töltő nélküli iPhone-okra

0

Az Apple elég nagy port kavart azzal a lépésével, hogy nem ad töltőt az új iPhone 12 modellekhez, és erre reagált több konkurens gyártó is, például a Samsung és a Xiaomi. Utóbbi most újra felhozta a témát, és ezúttal arra hívják fel a figyelmet, hogy ők is igyekeznek csökkenteni a műanyag hulladék mennyiségét, de töltőt azért adnak a mobilokhoz.

Az alábbi Twitter-posztban a Xiaomi Mi 10T Lite látható kicsomagolva, és a gyártó kiemeli, hogy minden szükséges dolog benne van a dobozban (adnak a mobilhoz töltőt és szilikon tokot is). A műanyag csomagolást viszont lecsökkentették, és elkötelezték magukat amellett, hogy 60%-kal kevesebb legyen az ebből származó hulladék.

A Xiaomi tehát azon a véleményen van, hogy szükséges lépéseket tenni a környezetvédelem érdekében, de ezt nem feltétlenül olyan esszenciális dolgok elhagyásával kell megoldani, mint a töltő.

Az Apple egyébként részben azzal indokolja a döntését, hogy a legtöbb vásárlójuknak már van otthon töltője, ugyanakkor egy olyan kábelt adnak az új iPhone 12 mobilokhoz, ami csak USB-C-s adapterekkel működik, vagyis nem kompatibilis a korábbi, normál USB portos töltőfejekkel. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki új telefont vesz, akkor a régihez általában odaadja annak a töltőjét is, így a többség valószínűleg rá lesz kényszerítve, hogy vásároljon egyet külön.

Ez is érdekelhet:

Forrás: Xiaomi

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid