Ütős kamerákkal és hardverrel jön a Redmi Note 8 és a Redmi Note 8 Pro

0

A Xiaomi hivatalosan is bejelentette, hogy hamarosan érkezik a Redmi Note 8 széria, és néhány fontos jellemző is kiderül.

A Redmi Note 7 mobilok rettentően népszerűek lettek, már 20 millió fölött jár az eladásuk, tehát nem véletlen, hogy sokan várják az utódokat. A Redmi Note 8 és a Redmi Note 8 Pro bemutatója augusztus 29-én lesz, és a Xiaomi megosztott pár érdekes infót róluk.

Redmi Note 8

Kezdjük is mindjárt a kamerákkal, amelyekre elég komolyan ráfeküdt a gyártó. Már a sima Note 8 is tripla hátlapi megoldást kap 48 MP-es fő szenzorral, egy telefotó kamerával és egy mélységérzékelővel, a Pro verzió pedig még durvább lesz.

Redmi Note 8 Pro

A Redmi Note 8 Pro négy hátlapi kamerával jön, és ezek között lesz egy 64 megapixeles Samsung ISOCELL szenzor, egy ultraszéles látószögű egység, egy telefotó kamera, valamint egy mélységérzékelő. Mindkét mobil esetében a hátlapra, a kamerák alá kerül az ujjlenyomat-olvasó, vagyis a korábbi pletykákkal ellentétben ez nem a kijelzőbe lesz építve.

Hardveres téren a Helio G90 és G90T hajtja majd a Redmi Note 8 mobilokat. Ezek a MediaTek legújabb, játékokra kihegyezett lapkái, amelyek igen komoly teljesítménnyel bírnak, a Snapdragon 730 és 730G ellen indulnak harcba. Az új chipsetek a friss Xiaomi mobilokba kerülnek majd elsőként beépítésre (leginkább órajel különbségek vannak a két verzió között), és jó eséllyel folyadékhűtés kerül majd a lapkák mellé.

A Redmi Note 8 és a Redmi Note 8 Pro mellett várható egy olcsóbb Redmi 8 (és esetleg egy még olcsóbb Redmi 8A) is. Az eddigi hírek alapján az új széria legalább olyan ütős lesz, mint a 7-es, és ha maradnak a kedvező árak, akkor szinte garantált a siker.

Forrás: Xiaomi

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid