Valaki felrakott az eBay-re egy Pixel 7-et, ami csak hónapok múlva fog megjelenni

0

A Google bár felfedte a Pixel 7 mobilok külalakját néhány hete az I/O fejlesztői konferencián, a készülékek jellemzőit nem osztották meg a nagyközönséggel, és ez így teljesen rendben is van, hiszen csak valamikor ősszel jönnek az új zászlóshajók. Valaki azonban megkaparintott egy működő prototípust, és azt gondolta, hogy csinál belőle egy kis pénzt az eBay-en.

A Pixel 7 telefonok nagy valószínűséggel csak valamikor október végén jelennek meg, vagyis még cirka 5 hónapot kell várni, hogy hivatalosan is kézbe vehessünk egy példányt. Prototípusok persze már most is vannak, de ezeket általában féltve őrzik, és a fontos partnerek is csak titoktartási szerződés aláírása után juthatnak hozzájuk. Az egyik ilyen készülék azonban valamilyen módon illetéktelen kezekbe került, és az eBay-en kötött ki, ahol rövid ideig licitálni is lehetett rá.

A listázást azóta törölték, de az inaktív terméklap még mindig elérhető, ez alapján 450 dollárról indult a készülék ára, de nyilván ennél jóval drágábban is gazdára találhatott volna. A mellékelt fotókat mi is megnézhetjük, ami mindenképpen érdekes, hiszen eddig csak gyártói rendereken láthattuk a Pixel 7-et.

A képek alapján egyértelműen az alap modellról van szó, erre utal a duál hátlapi kamera és a lapos kijelző is, míg a Pro kiadás várhatóan tripla kamerával és két oldalt ívelt panellel érkezik. Maga a telefon egyébként nagyon sok mindenben hasonlít a Pixel 6-ra, és nagy valószínűséggel a jellemzői is részben megegyeznek majd, de az új modellt már a Google második generációs Tensor lapkája fogja hajtani.

Az egyébként nem derült ki, hogy miért törölték a listázást, lehetséges, hogy maga a felhasználó állította le az aukciót, de az is lehet, hogy az eBay szedte le a Google nyomására.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid