Valószínűleg utolsó frissítésüket kapják ezek a Google mobilok

0

Habár a Google újabban sokkal hosszabb támogatást biztosít készülékei számára, amikor a Pixel 3 és Pixel 3 XL modellek debütáltak, még nem a jelenlegi módi volt mérvadó. Ez alapján a két korábbi zászlóshajó szoftveres támogatásának már tavaly novemberben véget kellett volna érnie. Ennek ellenére a Google januárban és februárban is biztosított frissítéseket a két készülékhez. Sőt, most érkezik még egy frissítés a mobilokra, ám ez minden bizonnyal tényleg az utolsó lesz.

Mindkét szóban forgó Pixel mobil immáron a negyedik életévét tapossa, ami az okostelefonos világban már hatalmas időnek számít. Persze érthető, hogy még most is sokan ragaszkodnak ezekhez a készülékekhez, nekik feltétlenül érdemes lesz telepíteni ezt a bizonyos utolsó frissítést.

Az új adatcsomag ugyanis lehetővé teszi a VoLTE roaming támogatását, aminek akkor lehet igazán jó hasznát látni, amikor a szolgáltatók végleg megszüntetik a 3G hálózatokat.

Az egyik szoftver az SP1A.210812.016.B2 számot viseli, ez egyebek mellett az ausztrál Pixel 3 és 3 XL felhasználók számára érvényes, mindenki másnak pedig ott lesz az SP1A.210812.016.C2 build. Igen nagy annak a valószínűsége, hogy a VoLTE roaming támogatás az egyetlen olyan funkció, amely belekerült ebbe az új adatcsomagba, így aztán olyasmikre, mint a júniusi biztonsági javítás, nem érdemes számítani. Természetesen Android 13 sem lesz már ezekre a készülékekre, az Android 12-vel véget ért a támogatásuk.

Mint mindig, most is idő kell ahhoz, hogy mindenkihez eljusson az új szoftver. Amennyiben még használod a Google Pixel 3 és/vagy Pixel 3 XL modellek valamelyikét, és szeretnéd telepíteni ezt az új és sanszosan utolsó frissítést, akkor érdemes megnézni a beállítások között, hogy az letölthető-e már a te készülékedre.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid