Előfordulhat, hogy nem nyílik ki rendesen a Samsung Galaxy Z Fold 7?

0

Nemrég közzétettek a Redditen néhány egészen ijesztő képet, amelyeken a Samsung Galaxy Z Fold 7 látható, egészen pontosan olyan példányok, amelyek nem hajlandóak teljesen kinyílni. A fotókon kiállított bemutató darabok pózolnak, szóval ezeket biztosan kézbe vették egy páran, de a méregdrága hajlítható mobiloknak, illetve a bennük lévő zsanérmechanikának bírni kellene az ilyesmit.

A nemrég bemutatott Samsung Galaxy Z Fold 7 körül felmerült egy potenciális probléma, miután a Redditen megjelent néhány fotó, amelyeket bolti bemutató darabokról készítettek. A képeken látható készülékek nem nyílnak ki teljesen 180 fokban. Persze egyelőre nem kell bepánikolni, csak néhány képről van szó, és az is, aki közzétette őket, megjegyezte, hogy egy kis rásegítéssel a helyére pattan a zsanér.

A dolog hátterében több minden állhat: valódi zsanérhiba, a kiállított darabok nem megfelelő kezelése, esetleg egy még nem végleges, előszériás modelleknél jelentkező probléma. Érdemes megjegyezni, hogy egyelőre szó sincs hivatalosan megerősített gyártási hibáról vagy visszahívásról.

Az új, Armor FlexHinge névre keresztelt zsanért ráadásul a Samsung pont azért tervezte újra, hogy tartósabb legyen és csökkentse a kijelző gyűrődését. Bár a cég még nem tett közzé hivatalos adatokat a terhelhetőséget illetően, a Galaxy Z Fold 6 zsanérját több mint 200 000 nyitásra és zárásra hitelesítették. Szóval még egy meggyötört demó példánynak is illene bírnia a kiképzést.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a hézagmentesen összecsukható Galaxy Z Fold 5 zsanérjának is volt egy hivatalos tűréshatára, 178,5, illetve 181,5 fok között, és elképzelhető, hogy az új modellnél is létezik egy hasonló, egyelőre nem publikált tűrés. Valós képet a jelenségről, ha egyáltalán beszélhetünk jelenségről, akkor tudunk alkotni, ha a vásárlók megkapják a készülékeiket, és megérkeznek az első független beszámolók.

Forrás: Android Authority

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid