Végre megállapodott egymással a Nokia és az Oppo

0

Hosszas jogi csatározást követően végre megegyezett egymással a Nokia és az Oppo. A két vállalat hosszútávú szabadalmi keresztlicenc-megállapodást írt alá, amely elsősorban az 5G technológiák alapvető szabadalmaira terjed ki. A két cég 2021 óta vívja csatáját. A szabadalomsértési pereskedés egyik következménye volt, hogy Németországban leállt az Oppo és a OnePlus mobilok értékesítése.

Nagy örömünkre szolgál, hogy keresztlicenc-megállapodást köthettünk az Oppóval, amely tükrözi egymás szellemi tulajdonainak kölcsönös tiszteletét, valamint a Nokia kutatás-fejlesztéshez, és a nyílt szabványokhoz való hozzájárulását. Az Oppo a globális okostelefon-piac egyik vezető vállalata, és örömmel várjuk a közös munkát, hogy további innovációkat biztosítsunk a felhasználók számára világszerte.

Jenni Lukander, a Nokia Technologies elnöke még azt is hozzáteszi:

Az új megállapodás, az elmúlt év során kötött más jelentős megállapodásokkal együtt, hosszútávú pénzügyi stabilitást biztosít licencelési üzletágunk számára.

Az új megállapodás értelmében az Oppo jogdíjfizetéseket fog teljesíteni a Nokia részére, illetve kompenzációt arra az időszakra, amelynek ideje alatt nem teljesítette ezt a kötelezettségét. A megállapodás pontos feltételei a két fél közötti kölcsönös megegyezés értelmében bizalmasak maradnak. Az Oppo szabadalmi tulajdonért felelős elnöke, Feng Ying az alábbi hivatalos nyilatkozatot publikálta a megegyezés kapcsán:

Örömmel tudatjuk, hogy az Oppo globális keresztlicenc-megállapodást kötött a Nokiával, amely kiterjed az 5G szabványok alapvető szabadalmaira és más létfontosságú kommunikációs technológiákra. Ez a megállapodás az összes folyamatban lévő peres ügyet is rendezi valamennyi joghatóságnál.

Az Oppo tiszteletben tartja a Nokia szellemi tulajdonait, és a Nokia hozzájárulását a globális kommunikációs iparákhoz. (Az Oppo) örömmel várja a Nokiával folytatott együttműködést, hogy a legjobb kommunikációs élményt nyújtsa a felhasználóknak világszerte.

Úgy néz ki tehát, hogy rendeződött az Oppo, illetve a további kapcsolódó márkák (Realme, OnePlus és jó eséllyel a Vivo) helyzete Európában, legalábbis ami a szabadalmi problémákat jelenti. Kíváncsian várjuk, hogy ezek után fog-e erősödni a vállalat jelenléte a piacon.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid