Vékonyabb és könnyebb lesz a Samsung Galaxy Z Flip 8

0

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2026 nyarán a Samsung Galaxy Z Fold 8 mellett befut majd a Galaxy Z Flip 8 is. Friss koreai értesülések szerint a készülék jelentős dizájnváltáson eshet át, ami egy válaszlépés lesz az eddigi gyenge eladásokra, illetve az Apple várható belépésére a hajlítható kijelzős mobilok piacára.

A legújabb infók alapján a Galaxy Z Flip 8 legalább 10 százalékkal lesz vékonyabb és könnyebb, mint az elődje. Ez azt jelenti, hogy kinyitva legfeljebb 6, összecsukva pedig 12 milliméter lesz a keresztmetszete, miközben mérlegre helyezve nagyjából 170 grammot nyomhat. A Samsung célja ezzel a fejlesztéssel az, hogy az eladásokat minimum 10 százalékkal javítsa az új generációnál. A fejesek összesen 6,7 millió darabot szeretnének értékesíteni, de ez nem csak a Galaxy Z Flip 8-ra vonatkozik, a kitűzött cél a Galaxy Z Fold 8-cal együtt értendő.

A vékonyításra vonatkozó terv közvetlen következménye annak, hogy a Galaxy Z Flip 7 eladásai viszonylag gyengén alakultak. A Samsungnak most már nincs más választása, kénytelen reagálni a kínai versenytársakra, akik az utóbbi időben egyértelműen a vékony és könnyű kialakításra összpontosítottak, amikor hajlítható készülékeiket fejlesztették. Mindezek mellett a Samsungnak amiatt is főhet a feje, hogy az Apple állítólag 2026-ban belép a hajlítható telefonok piacára.

Amúgy meg a változtatás és az innováció időszerű is. Míg a Galaxy Z Fold 7 jelentősen vékonyabb és könnyebb lett a korábbinál, addig a Galaxy Z Flip 7 dizájnja alig változott az elődhöz képest. Ha a friss hírek nem légből kapottak, jövőre a Flip 8 is megkapja azt a relatíve komolyabb áttervezést, amelyet idén a Fold modell esetében már eszközöltek.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid