4 mini vezeték nélküli fülhallgató Bluetooth 5.0 támogatással 10 ezer Ft alatt

0

Újabb akciós válogatást hoztunk, amiben a főszerepet ezúttal a vezeték nélküli fülhallgatók kapták. A választékban lesz Lenovo és Xiaomi termék is, és ami közös bennük, az az, hogy mindegyik igényes hangzással kecsegtet, és korrekt üzemidővel, na meg persze megfizethető árcédulával igyekeznek elbűvölni bennünket. Nyilván a hallójáratba illeszkedő vezeték nélküli fülhallgatók világában az Apple és a Samsung cuccai maradnak a koronázatlan királyok, de mint ahogyan az alábbi pár sorból kiderül, jócskán akadnak méltó és egyben olcsóbb alternatívák a kínai gyártóknak köszönhetően.

XG-49

Ezt a fülest kifejezetten sportolás mellé tervezték, épp ezért, hogy az izzadság még véletlenül se tegye tönkre a burkolat alatt dolgozó Bluetooth 5.0 komponenseket, a külső borítást IPX6 védelemmel látták el. A fülesek belsejében 10 mm-es grafén driverek dolgoznak, szóval hiába a pirinyó méret, a hangzással valószínűleg nem lesz gond. A fülhallgató vezérlése érintésérzékeny felületekkel történik, ami kifejezetten prémium jellemző, és amiben még meglehetősen jó ez a készülék, az az üzemidő. Az fülesek önmagukban nagyjából 3,5 órát tudnak működni, de természetesen jár melléjük egy tárolásra és töltésre is alkalmas dobozka, ami képes megtöbbszörözni az üzemidőt. Az XG-49 vezeték nélküli fülhallgató most mindössze 11,04 dollárért rendelhető, ami magyar valutában nagyjából 3.500 forintot jelent. További műszaki részletek és megrendelés ezen a linken!

Xiaomi Air2 SE

A Xiaomi nem csupán a telefonok vagy a táblagépek világában ment nagyot az elmúlt évek során, hanem a kiegészítők piacán is komoly sikereket halmoztak. Nem véletlenül, hiszen ár/érték arányban kiváló termékeket dobnak piacra. Ez a fülhallgató nem csupán az átlag, de az igényes zenehallgató számára is kiváló alternatíva lehet, többek között azért, mert egészen nagy, 14,2 mm-es driverek találhatóak az egyébként mindössze 4,7 grammos fülesek belsejében. Ami a vezeték nélküli kapcsolatokat illeti, Bluetooth 5.0 technológia dolgozik ebben a fülhallgatóban is, támogatott az SBC, illetve az AAC dekódolás, valamint a BLE, HSP, HFP, A2DP, AVRCP vezeték nélküli protokollok mindegyike. A fülhallgató nagyjából 5 órán keresztül képes üzemelni, de természetesen ezúttal is jár a powerbank gyanánt is használható tárolódoboz, amelynek köszönhetően cirka 20 órán keresztül használhatjuk konnektor nélkül az egyébként egészen dizájnos kis fülest. Mondanunk sem kell, hogy van beépített mikrofon, tehát nem csupán zenét hallgatni, hanem hívásokat fogadni is tudunk majd a készülék segítségével. A Xiaomi Air2 SE vezeték nélküli fülhallgató most 30,47 dolláros áron rendelhető a Cafago webáruházából, ami magyar pénzben megközelítőleg 9.400 forintot jelent. Ha szeretnél többet tudni vagy rendelni a készülékből, akkor kattints bátran ide!

Lenovo X9

Erről a fülhallgatóról mindenképpen érdemes tudni, hogy mindössze 3,3 grammot nyom darabja, és mégis ily csekély méretek mellett is sikerült bepréselni a Bluetooth 5.0 technológiát a burkolata alá. A fülesek belsejében 13 mm-es driverek találhatóak, és a beépített mikrofon sem marad el. A Lenovo fülhallgatója nagyjából 4 órányi zenelejátszásra képes, de az elmaradhatatlan töltő és tárolódoboz révén ennek a többszöröse is lehetséges. 12 órás működési idővel simán számolhatunk. A készüléket érintésérzékeny felületekkel vezérelhetjük gombok helyett, és a párosított eszköz virtuális asszisztensét is bármikor meg tudjuk idézni a segítségével. A Lenovo X9 most 17,05 dollárért lehet a tiétek, ami nagyjából 5.300 Ft-ot jelent. További részletek és megrendelés ezen a linken!

Lenovo LP1S

Jöhet még egy Lenovo márkájú fülhallgató? Naná, hiszen a népszerű gyártó nem csupán a gamer laptopok világában tud klassz eredményeket, termékeket felmutatni, de más műfajokban is remekül teljesítenek. Természetesen ennek a fülhallgatónak az esetében is alapvető a Bluetooth 5.0 technológia, ami stabilabb összeköttetést és jócskán csökkentett késleltetés jelent a gyakorlatban. A fülesek belsejében található meghajtók 8 mm átmérővel rendelkeznek, ami már bőven elegendő egy korrekt hangzásvilág létrehozásához. Sportolni is jók lesznek ezek a fülhallgatók, mert a külső borítás IPX4 minősítésnek megfelelő védelemmel rendelkezik a nedvességgel és a nyirkossággal szemben. A Lenovo fülhallgatója nagyjából négy órán át képes működni egyetlen feltöltéssel, de mivel a jól megszokott módon kapunk egy akkumulátorral felvértezett tárolót, így az üzemidő akár 12 órás is lehet. A Lenovo LP1S vezeték nélküli fülhallgató most mindössze 15,86 dolláros áron rendelhető a Cafago webáruházából, ami magyar pénzre átszámítva nagyjából 4.900 forintot jelent. További információk és megrendelés erre a linkre kattintva!

 

Fontos tudnivalók: Kis összegű rendelés esetén garantáltan nincs vámolás (37 euró vagy ~41 dollár alatt), drágább termék esetében pedig vásárolj EU raktárról vagy válassz valamilyen vámmentes szállítást (pl. Priority Line/EU Priority Line). A kupont (ha van) a rendelés során tudod beírni, csak utána csökken le a termék ára. Fizetni mindenképpen PayPallel ajánlott külföldi oldalakon, mert ez védi a vásárlót, vagyis Téged.

További hasznos linkek:

Forrás: Cafago

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás
NapiDroid