Wayteq xTab 8Q GPS teszt – a játékos ár-érték bajnok

4

Hosszú keresgéléssel töltött napok után döntöttem az alábbi táblagép vásárlása mellett, mely a kedvező ára mellett ütős belsőt kapott, persze nem kompromisszummentesen.

Bevezető

Manapság a táblagépeknek se szeri, se száma, ember legyen a talpán aki lépést tud tartani a gyártók termékpalettáival, ráadásul jelen helyzetben a “noname” tabletek csak úgy özönlenek felénk mindenhonnan. Hogy mi volt a fő szempont ami alapján ezt a készüléket választottam? Legyen minimum 8 colos, játékok futtatására alkalmas, vállalható kijelzővel, vállalható áron. Mivel a “nagy nevek” választékai nem igazán voltak árbarátok, és névtelen gépet sem akartam, így a kettő közé esett a választás. Sokaknak ismerősen csenghet a márka: Wayteq. Anno a navigációk világában volt igazán elterjedt név, mára ezek az eszközök kezdenek egyre inkább visszaszorulni, helyüket átvették a beépített GPS vevővel szerelt okostelefonok és táblagépek.

Doboz

Sima fehér dobozt kaptam kézhez az eladótól, és kedvesen felhívta a figyelmemet, hogy még ott helyben bontsam ki és kapcsoljam be a technikát, nehogy kettétört kijelzővel szembesüljek alkalomadtán, ha esetleg otthon helyezném üzembe. A karton elejét a táblagép fényképe uralja a típusszámmal együtt, valamit pár kedvcsináló apró ikon: GPS, MindigTv app. Oldalt és hátul megtalálható a készülék összes fő specifikációja nemzetközi angol nyelven.

DSC_0382

A tetőt lehámozva a géppel nézünk farkasszemet, ami egy tejszínű nejlon csomagban kapott helyet. Mélyebbre haladva nem fogjuk magunkat hanyatt dobni, ugyanis tartozékok szempontjából a minimalista elvet követte a gyártó: Egy 2 amperes töltőfejen, egy USB és egy OTG kábelen kívül csak egy angol-magyar nyelvű használati utasítást és egy garanciajegyet dobozoltak be nekünk. Mentségére legyen mondva, hogy kevés az a forgalmazó, aki extrákkal tömné tele a készüléke tárolóját.

Külső

Teljesen átlagos, első (de lehet, hogy második) ránézésre senki nem fogja tudni megmondani, hogy melyik márka képviselőjét tartjuk a kezünkben. Unibody téglatest alak lekerekített sarkokkal, elől fekete, hátul és oldalt fehér színű. Anyaghasználatát tekintve műanyag az egész, abból is inkább az olcsóbb fajta, és hallottam már illesztési hibás darabokról is. Lekopogom, az enyém elég masszív, sehol egy hézag vagy rés, nem recseg vagy nyekereg szorítás közben sem. A táblagép elején egy 8″-os, 1280×800 pixel felbontású (189 ppi) IPS kijelző terpeszkedik, aminél láttunk már jobbat, de ebben az árkategóriában teljesen megállja a helyét. Betekintési szöge megfelelő, bár én ezt sosem tartottam mérvadónak, mert általában szemből szoktam nézni a kütyüket. A színek élénkek, fényereje beltérben kiváló, nappal kültéren viszont nem bánnám, ha lenne még benne kakaó. Bár én otthoni használatra vettem elsősorban, így számomra teljesen vállalható ez a fajta kompromisszum.

8q elő

A front oldalon még megemlíteném az előlapi kamerát a maga 0,2 megapixelével, minőségét nem mondanám valami eget rengetőnek. A gép oldalai letisztultak, csak jobb alul látható egy mikrofon lyuk.

Fizikai nyomkodni valókat kizárólag a készülék tetején találunk: egy be- és kikapcsoló, valamint egy hangerő gombot. Ezek mellett vágtak lyukat a 3,5mm-es Jack, a Micro USB és a HDMI csatlakozóknak, és egy kis ajtócska mögött a MicroSD kártya foglalatnak.

Xtab 8q teteje

A hátlapon a 2 megapixeles kamera alatt az “xTab 8Q GPS” felirat és a hangszóró díszeleg, ez utóbbi szintén olyan mint a kijelző: lakásban több, mint elég, kültérben kevésnek éreztem. Viszont jó hír, hogy teljesen felhangosítva sem torzít vagy recseg.

Xtab 8q back

Belső

Processzorunk egy négymagos MTK8127 Cortex-A7, magonként 1.3 GHz-es órajellel, 1 GB RAM-mal és 8 GB beépített tárhellyel, amit MicroSD kártyával egészen 32 GB-ig bővíthetünk. Ez papíron nem mutat semmi kiemelkedőt, de az alap Android 4.4.2-es rendszert akadás nélkül futtatja. Az 1 GB RAM-ból kb. 450 MB szabad készenléti állapotban. A lépkedés a menüben gyors, weboldalak, YouTube videók szélsebesen töltenek be, egyszóval teszi a dolgát gondolkodás nélkül. Játszás közben hasonlókat tapasztaltam, komolyabb grafikával rendelkező játékokkal is elbánik a masina, köszönhetően a Mali-450-es grafikus gyorsítónak. A szintetikus teljesítménytesztek eredményeitől eltekintenék, mert mióta sok gyártó trükközik a számokkal, így ez nekem nem mérvadó. Alant megtekinthető a saját “hands on” videóm, ami remekül szemlélteti a gépet működés közben.

Szoftver

Mivel stock (alap) android rendszerről beszélünk, így szoftverekkel sem vagyunk nagyon elhalmozva. A böngésző, fájlkezelő, FM rádió, naptár és számológép mellé extraként kapunk egy MindigTv, egy Fuso és egy Wayteq táblamagazin alkalmazást, minden egyebet a Play Áruházból szerezhetünk be. Nekem ez tetszett, mert nem erőlteti agresszívan a gyártó a saját programjait, csak azt telepítjük amire szükségünk van.

Screenshot_2014-12-14-09-36-02

Kamera, multimédia

Nyilván nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az egyik leggyengébb pont a kamera. A hátlapi 2 megapixeles, fixfókuszos szenzor nem egy nagy durranás. Beállítások között találunk Panoráma, Arcszépítő, élő fotó módot és HDR funkciót. A képek minősége átlagon aluli, csak végső esetben ajánlott használni. Az előlapi kamera szintén gyatra, talán ha 2-szer használtam, de abból a második biztos, hogy véletlen volt. :-) Íme néhány tesztkép elrettentésül:

IMG_20141215_094621

IMG_20141215_102958

IMG_20141215_094455

Videózni 1280×720 felbontásban tudunk, és ennél a funkciónál sem fog leesni az állunk. Azt még hozzáfűzném, hogy sötétben vagy félhomályban esélytelen értékelhető felvételeket lőni. Zenei téren sem jobb a helyzet, egy minőségi fejhallgatóval sem sikerült sajnos azt a szintet hozni, amit hosszabb távon el lehetne viselni. Nagyon kevésnek éreztem a mély hangokat. Videókat full HD felbontásban akadás nélkül tudunk lejátszani.

Adatkommunikáció, üzemidő

A készülék 802.b/g/n-es Wifi-vel, Bluetooth 4.0-val, és GPS modullal lett felvértezve, a SIM-foglalatot azonban mellőznünk kell. A Wifi lakáson belül gyorsan talált jelet, ugyan ez mondható el a GPS-ről szabad térben. Külön üdvözölendő, hogy pár ezres ellenében megvásárolható a Sygic 3D Voucher Edition navigációs szoftver pakk, teljes Európa élettartam frissítéssel, ami nagyon jól használható a géppel együtt. Az OTG funkciónak hála egeret vagy billentyűzetet is csatlakoztathatunk a tablethez. A hátlap alatt egy 4500 mAh lítium ion akkumulátor terül el, amivel átlagos felhasználás (böngészés, videózás) mellett 2-3 napot is kihúzhatunk, de hardcore játékokkal egy nap alatt is le lehet meríteni.

Kiegészítők

Vásárláskor azonnal vettem a tablethez egy méretpontos gyári kihajtható bőrtokot cirka 2500 Ft-ért, ami egyfajta eleganciával ruházza fel a gépet. Aki plusz védelmet szeretne adni kedvencének, érdemes beszereznie. A lyukak a tokon a megfelelő helyen vannak kivágva, egyedül a HDMI csatlakozó marad takarásban. Én sosem szerettem a mobiltelefonjaimat ilyen tokokban tartani, de jelen esetben kifejezetten jól mutat.

Xtab 8q tok

xtab 8q tok2

xtab 8q tok 3

Összegzés

Megpróbálok elfogultság nélkül értékelni, hiszen ezt a gépet nem tesztelni vettem, hanem célirányosan, mindennapos otthoni használatra. Adott egy táblagép, ami papíron semmi kiemelkedőt nem mutat, azonban használat közben arra jutottam, hogy általános felhasználásra és játékra kiváló. Szép, élénk kijelzőjén élvezet a tartalomfogyasztás. Anyaghasználata átlagos, de meg lehet barátkozni vele, pláne, ha a fent említett tokot beszerezzük hozzá. Hardverileg a középkategóriát támadja, és ki merem jelenteni, hogy sikerrel, amihez hozzájárul a jó optimalizálás, a gördülékeny felhasználói élmény és a jó árazás. A GPS modult szintén üdvözlet illeti. Akinek nem fájó a gyatra kamera és a SIM-foglalat hiánya, annak ez a gép ajánlott.

A tablet bruttó 31.550 ft-tól vásárolható meg.

Hogy tetszik?

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ferenczi Ákos

Sziasztok! 2010-ben lett meg az első Androidos telefonom, azóta tart a töretlen szerelmem a zöld robotos kütyük iránt. Mindig igyekeztem, hogy csúcskategóriás vagy legalábbis ahhoz közeli telefonom legyen. Idén novemberben jelentkeztem játék tesztelőnek az oldalra, melyben jelenleg egy Sony Xperia Z1 nyújt segítséget nekem. Ha bárki úgy gondolja, hogy górcső alá vetetne egy játékot, ne habozzon, írjon rám bátran! Ákos

NapiDroid