Xiaomi Arch – duplán hajlított kijelzővel

1

Ha hajlított kijelzőkről van szó, akkor kétségtelenül Samsung jár az élen a mobilgyártók között. Jó példa erre a Galaxy Note Edge, aminek a megjelenítője a készülék egyik oldalán, ívelten folytatódik. A Xiaomi ezt az elgondolást vinné tovább egy olyan mobillal, aminek mindkét oldalára lehajlik a kijelzője.

xiaomi-arch-curved-screen

A képen olvasható felirat szerint a Xiaomi Arch a világ első 3-oldalú kijelzővel szerelt mobilja. Ez persze egyáltalán nem igaz, hiszen egyelőre csak egy koncepcióról van szó, a Samsungtól pedig már jóval korábban láthattunk hasonló, működő prototípust:

Samsung-Flexible-Display-Youm

Mindenesetre érdekes az elgondolás. A Xiaomi több funkciót is szán az oldalsó paneleknek. Lesznek itt értesítések és vezérlési elemek is, ráadásul élőben követhetünk majd olyan dolgokat, mint a tőzsdei árfolyamok vagy a sportesemények állása. Ez egyébként nagyon hasonlóan működik a Note Edge esetében is.

A Xiaomi Arch tehát egyelőre nem egy valós mobil, csak egy koncepció, de ettől még lehetséges, hogy a későbbiekben megvalósul az elképzelés, sőt, az sem kizárt, hogy már javában folyik a készülék fejlesztése.

GizmoChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid