A Xiaomi lett Nyugat-Európa 4. legnépszerűbb okostelefon-márkája

0

A Xiaomi nem csupán az indiai vagy más ázsiai piacokon népszerű márka, de bizony nálunk Európában is. A Xiaomi International elnöke, Shou Zi Chew nemrégiben bejelentette, hogy cége a negyedik legnépszerűbb okostelefonok gyártásával foglalkozó vállalat Nyugat-Európában.

A kínai márkát tényleg nagyon szerethetik, hiszen egyetlen év leforgása alatt 90 százalékos növekedést voltak képesek produkálni a Nyugat-Európai régióban. 2019 első három negyedévében a Xiaomi 10 milliárd dolláros forgalmat rögzített, ennek fele pedig Kínán kívülről jött, így nem is kérdéses, hogy a cég valóban egy nemzetközi vállalat. A kínaiak nem terveznek idén sem a babérjaikon ülni, hiszen legalább 10 5G modemmel szerelt okostelefont fognak globálisan piacra dobni, sok más egyéb érdekesség mellett. 

Shou Zi Chew

Nyilván akik rendszeres olvasóink, és figyelik a különböző akciókat, jól tudják, hogy a Xiaomi nem csupán okostelefonokat gyárt, többek között az elektromos rollerei is módfelett népszerűek. Shou állítása szerint Nyugat-Európában a Xiaomi elektromos rollereié a piac 17 százaléka, ami szintén nem egy megvetendő eredmény. Nektek milyen Xiaomi márkájú termékeitek vannak otthon?

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid