A Xiaomi Mi 12 lehet az első mobil Snapdragon 898 lapkával

0

Hatalmas számítási erővel bír a Qualcomm Snapdragon 888 lapkakészlet, de azért akadnak hiányosságai, például hőmenedzsment terén, épp ezért van hova fejlődnie. Ennek lesz majd remélhetőleg az eredménye a Snapdragon 898 chipset – legalábbis az eddigi értesülések alapján így fogják hívni -, ami állítólag a Xiaomi következő csúcskategóriás okostelefonjában, vagyis a Mi 12-ben kerülhet elsőként felhasználásra.

Friss információk szerint már több gyártó is foglalkozik Snapdragon 898 (SM8450) processzorral szerelt okostelefon fejlesztésével, az első készülék pedig már december közepén, vagyis nem sokkal a csúcskategóriás chipset bemutatását követően meg is jelenhet. A hírek szerint ez nem más lesz, mint a Xiaomi Mi 12.

Nem sokat tudunk a Qualcomm Snapdragon 898 kapcsán, de állítólag a processzor három klaszteres architektúrára fog épülni. A kiépítés egy elsődleges Cortex-X2, három nagy teljesítményű Cortex-A710, valamint négy energiatakarékos Cortex-A510 magból fog állni. A chipkészlet az ARM v9 Pure 64 bites architektúrája alatt fog futni. A Cortex-X2 tervezett teljesítménye 16 százalékkal lesz nagyobb, mint a mostani Cortex-X1 megoldásoké, ám ezen a Qualcomm optimalizálása állítólag még tovább fog javítani. Pontos információink egyelőre nincsenek, de a Qualcomm újgenerációs chipje lehet az első a mobilos lapkák közül, amelynek pontszáma az AnTuTu méréseiben meghaladja az egymilliót.

A Xiaomi Mi 12 azonban nem csak a processzor miatt lesz majd egy vérbeli zászlóshajó. A telefon állítólag adaptív képfrissítési frekvenciát támogató LTPO AMOLED megjelenítővel büszkélkedhet majd, ami 1 és 120 Hz között változhat, az éppen fogyasztott tartalom jellegének megfelelően. Arról is hallani, hogy a mobil kompatibilis lesz a Xiaomi 120 wattos kábeles, valamint 100 wattos vezeték nélküli gyorstöltésével, bár az új szabályozás bevezetése miatt, amely tiltja az 50 watt feletti indukciós opciókat, utóbbi igen valószínűtlennek tűnik.

Mondanunk sem kell, hogy a Xiaomi Mi 12 sorozat tagjai kamerák terén is brillírozni fognak, de egyelőre pontos információkat nem tudni a képrögzítő képességekről. Ha valóban decemberben érkeznek a csúcsmobilok, akkor minden bizonnyal fogunk még róluk hallani a közeljövőben.

Ez is érdekelhet:

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid