Xiaomi Mi Band teszt

5

Egyre nagyobb a választék a viselhető kütyük piacán, és nem egyszerű döntést hozni, ha egy ilyen eszközre fáj a fogunk. Vannak mindentudó okosórák és akadnak egyszerűbb, mindössze néhány funkcióval bíró fitness kiegészítők is. A Xiaomi Mi Band ez utóbbiak táborát erősíti, ennek ellenére nem csak a sportkedvelőknek ajánlott, hiszen bárki hasznot húzhat ebből a kis kütyüből.

A Xiaomi Mi Bandet már lassan egy fél éve használom, de csak most kerítettem sort a cikk megírására. Ez részben annak is köszönhető, hogy a készülék üzemidejét nem lehet pár nap alatt letesztelni, hiszen nagyon-nagyon sokáig bírja egy töltéssel. Na de nézzük sorba a tudnivalókat!

Frissítés: Xiaomi Mi Band akció ezen az oldalon. Ingyenes szállítás és 1 év hazai garancia!

Csomagolás, külső

A Mi Band a Xiaomi szokásos, letisztult kinézetű dobozában érkezik, aminek a tetején csupán a Mi logó látható. Kívül tehát semmi csicsa, a lényeg azonban belül lapul.

xiaomi-miband-csomagolas

A készüléken (kütyü + karpánt) kívül csak egy töltőkábelt és egy leírást kapunk, ami nem túl sok, de bőven elegendő a Mi Band használatához. A beüzemelés persze nem annyira egyértelmű, de ennek a menetét külön leírom majd részletesebben is.

A Mi Band dizájnja nagyon egyszerű, de mégis kifejezetten szép és divatos. A készülék pehelykönnyű, mindössze pár gramm súlyú, és két részből áll. Van egy cserélhető gumiszíj, aminek egyetlen funkciója, hogy a karunkon tartsa az eszközt, és van maga a kütyü, ami egy kis kapszulaszerű dolog, és kivehető a helyéről.

xiaomi-miband-5

A Mi Band felső része (ez látszik, amikor benne van a szíjban) alumíniumból készült, és három apró LED található rajta, a többi részt pedig műanyag borítja. Két réz színű pontot is láthatunk a készüléken, ezeken keresztül történik a töltés. A ház egyébként teljesen zárt, sehol nincs rajta lyuk vagy hézag, és ennek köszönhetően por- ás vízálló (IP67) az egész.

xiaomi-miband-7

A szíj is kifejezetten minőségire sikerült, a viselése egyáltalán nem kényelmetlen, stabilan tartja magát az eszközt, és a csuklónkról sem fog magától leesni, hiszen erősen tart, ha összepattintjuk. A tervezők a kifejezetten vékony, illetve a vastagabb csuklójú személyekre is gondoltak, hiszen akár nagyon kicsire és egészen nagyra is beállíthatjuk a szíjat.

Beüzemelés

Kezdjük mindjárt egy fontos infóval, ami engem is nagyon érdekelt, mielőtt kipróbáltam a készüléket. A Mi Band nem csak Xiaomi mobilokkal kompatibilis, de legalább 4.4-es Android verzió kell hozzá. Igazából semmi akadálya nem lenne, hogy régebbi Androidokon is működjön a kütyü, de a hozzá tartozó alkalmazás egyszerűen nem indul el ezeken.

Ha tehát van minimum KitKat a mobilunkon, akkor erről az oldalról érdemes letölteni a Mi Band alkalmazásának az angol nyelvű verzióját. Telepíteni kell az apk fájlt, és máris indulhat a készülék beüzemelése.

Frissítés: már a Play Áruházból is letölthető a Mi Bandhoz szükséges applikáció, teljesen ingyen!

Ha nem akarunk sokat szenvedni, akkor ezen az oldalon regisztráljunk egy Xiaomi fiókot a telefonszámunk vagy az email címünk használatával. Ez mindenképpen szükséges lépés, és akár az alkalmazásból is elvégezhető lenne, de így sokkal egyszerűbb.

miband-sign-in

Ha kész a fiókunk, akkor az app elindítása után be is tudunk lépni, majd be kell állítani a profilunkat, ami abból áll, hogy meg kell adni a nemünket, magasságunkat, testsúlyunkat, születési évünket, és azt, hogy hány lépés teljesítése legyen a napi célunk.

miband-adatok

Ha ezzel is megvagyunk, akkor párosítani kell a Mi Bandet a mobilunkkal, ami Bluetooth kapcsolat segítségével fog történni. Fontos, hogy a két készülék közel legyen egymáshoz, és amikor a karkötőnk elkezd villogni, akkor koppintsuk meg a fém felületet, ezzel engedélyezzük a kapcsolatot.

miband-kapcsolat

miband-kapcsolat-1

Első alkalommal valószínűleg egyből egy szoftverfrissítéssel kezdi a pályafutását a Mi Band, ami a telefonunk segítségével pillanatok alatt végbemegy.

A beüzemeléssel készen is lennénk, nézzük, hogy miket tud a Xiaomi okoskütyüje.

Funkciók

Mint már említettem, a Mi Band nem rendelkezik túl sok funkcióval, de ezeket legalább tökéletesen tudja, és nincs semmi fölösleges sallang.

Az egyik lehetőség ugyebár a fitnesshez kapcsolódik, ez nem más, mint a nap közben megtett lépéseink számolása.  Nyomon követhetjük, hogy eleget mozgunk-e, és a készülék külön felismeri, ha éppen aktívabban mozgunk (pl. edzünk) vagy sétálunk. Mindez feljegyzésre kerül, és azt is követhetjük, hogy kb. milyen távolságot tettünk meg gyalog, illetve hogy mennyi kalóriát égettünk el. Ezeket pedig nem csak egy napra vonatkoztatva, hanem akár heti vagy havi bontásban is láthatjuk.

miband-lepesek

A Mi Band tehát tökéletesen alkalmas mozgásunk, aktivitásunk nyomon követésére, de azok is nagy hasznát vehetik a készüléknek, akiknek nincs ilyesmire szükségük. Nézzük, hogy miket tud még!

A Mi Band leghasznosabb funkciója szerintem az ébresztő. Az már önmagában is nagyon jó, hogy nem csörgésre/zenére kell ébrednünk, hanem arra, hogy a karunkon finoman rezeg a készülék. Ez nem csak kellemesebb, mint a ricsaj, de sokkal diszkrétebb is, így ha például nem egyedül alszunk, akkor csak mi érzékeljük az ébresztést. És ez még nem minden, hiszen okos ébresztésre is lehetőségünk van, ami egy zseniális találmány. A kütyü követi az alvási fázisainkat, és beállítható, hogy egy megadott időpont előtti fél órás intervallumban akkor történjen az ébresztés, amikor a legéberebbek vagyunk. Ez a dolog tényleg működik, sokkal kipihentebben lehet így kelni.

Az alvásunkat egyébként utólag vissza tudjuk követni, és nem csak az látszik, hogy mikor feküdtünk le és keltünk fel, hanem az is, hogy mennyi időt töltöttünk mélyebb, illetve mennyit kevésbé mély alvásban. Ha pedig az éjszaka közepén felkelünk valamilyen okból, akkor az utólag szintén leolvasható a grafikonról. Ha csak az ébresztéssel és alvással kapcsolatos funkciókat használja valaki, már akkor is nagyon megéri egy Mi Bandet beszerezni, de azért mást is tud még a készülék.

miband-alvas

A Mi Band abban is segít, hogy ne mulasszunk el egyetlen fontos hívást sem. Beállíthatjuk, hogy ha csörögni kezd a telefonunk, akkor egy általunk megadott idő (3-30 másodperc) elteltével a készülékünk is rezegni kezdjen a karunkon, ezzel is jelezve, hogy hívásunk van. Ennek akkor vehetjük például hasznát, ha valamilyen okból kifolyólag nem halljuk meg a mobilunk csörgését, vagy csak némára állítottuk azt.

És még mindig van pár extra funkció, amik egy nem túl régi frissítéssel érkeztek. Kaptunk ugyanis új felülésszámláló módot és ugrálókötél módot, amikkel a leírt tevékenységeket követhetjük. Az alkalmazás rögzíti az aktuális rekordunkat is, ami nem kis motivációt ad az extra mozgáshoz.

Ha nem is sikerült minden apró részletre kitérni, nagyjából leszűrhető a leírásból, hogy mire használható a Xiaomi készüléke. Szerintem ez bőven elég ahhoz, hogy valóban hasznosnak mondhassam a Mi Bandet.

Üzemidő

A Mi Band akár egy igazi mérnöki csodának is nevezhető, hiszen mindössze 41 mAh-s akksit szereltek bele, de mégis rendkívül hosszú ideig képes üzemelni egy töltéssel. A gyártói adatok szerint ez egy hónapot jelent, ami egyáltalán nem túlzás, simán bírja eddig a kütyü, de még akár tovább is. Nálam 1-2 havonta bőven elég töltőre dugni a készüléket, ami valóban páratlan.

miband-toltes

Az alkalmazás egyébként kijelzi az aktuális töltöttségi szintet, valamint azt is, hogy hány napja töltöttük utoljára (vagy mennyi van még hátra a lemerülésig). Ezt persze nem fontos figyelemmel kísérnünk, hiszen a készülék villogással jelzi, ha bizonyos szint alá került a telep töltöttsége.

Összegzés

A Xiaomi Mi Bandet a legtöbb helyen aktivitásmérőként hirdetik, de ennek hallatán a sokan csak legyintenek, hiszen nincs ilyesmire szükségük. A tesztalanyunk azonban ennél sokkal többet kínál. Ha valaki csak az okos ébresztést használja, már megérte a készülék a vételárát, az pedig csak hab a tortán, hogy kevesebb elmulasztott hívásunk lesz, amennyiben beállítjuk, hogy a karkötő jelezzen.

xiaomi-miband-kezen

A Mi Band most akciós áron, mindössze 9.900 Ft-ért vehető meg ezen az oldalon 1 év hazai garanciával és ingyenes szállítással.

Te használsz valamilyen viselhető okoskütyüt?

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid