A Xiaomi véletlenül megerősítette, hogy a Poco F6 Pro ugyanaz a telefon lesz, mint a Redmi K70

0

Azt már egy ideje jól tudjuk, hogy a Xiaomi gőzerővel dolgozik egy Poco F6 Pro néven piacra kerülő készüléken. A gyártó nemrég megerősített egy fontos részletet az okostelefonnal kapcsolatban, holott a megjelenése még várat magára.

A gyártó kiadott egy nyilvános frissítést a készülékhez, úgy, hogy az még nem is debütált. Az egészben az az érdekes, hogy a fájl a mobil kódnevét is magában foglalja, ami nem más, mint a “Vermeer“. Ugyanezt az álnevet kapta a Redmi K70 is, és mivel a Xiaomi soha nem használja kétszer az adott kódnevet, ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy a két készülék teljesen ugyanaz.

Ez azt jelenti, hogy a Poco F6 Pro jellemzői ugyanazok lesznek, mint a Redmi K70-é, vagyis Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészletet, 5000 mAh kapacitású akkumulátort, 6,67 hüvelykes OLED megjelenítőt és 50 megapixeles elsődleges képrögzítőt kapunk, ha megvásároljuk a készüléket.

Redmi K70

A Xiaominál már lassan megszokott, hogy Redmi márkájú mobilokat címkéz át és értékesít a Poco brand égisze alatt a nemzetközi piacokon. Így történt például a Poco X6 Pro esetében is, amelynek alapjául a Redmi K70E szolgált. Annyi különbség azért volt, hogy az eredeti 90 helyett 67 wattos gyorstöltéssel kellett beérnie mindazoknak, akik az okostelefonra tették a voksukat.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid