Egyből Android 7.1.1-re frissülnek a Galaxy S7 modellek

1

Már javában tesztelik a Samsung Galaxy S7 és S7 edge Android 7.0-s felületét, ám most kiderült, hogy a végleges kiadás nem is erre épül majd, hanem az újabb Android 7.1.1-re.

A Google már hónapokkal ezelőtt kiadta az Android 7.0-t, és a Pixel mobilok már nem is ezzel, hanem 7.1-gyel érkeztek. Pár napja pedig a 7.1.1-es verzió is elkészült, mindez úgy, hogy még csak mostanában kezdtek megindulni a gyártói 7.0-s frissítések.

Egyértelmű tehát, hogy komoly lemaradásban vannak az androidos gyártók, de a Sony már jelezte is, hogy Google után elsőként szándékozik kiadni a 7.1.1-et, a Samsung pedig ki is hagyja a tervezett 7.0-t, és egyből a legújabb verzióra frissít majd. Utóbbit a Samsung munkatársa erősítette meg egy válaszban, amit a Galaxy Beta program egyik javaslatára küldött. Hogy pontosan mikor jelenik meg a Galaxy S7 modellekre az Android 7.1.1, arról egyelőre nem érkezett hivatalos információ, de valamikor jövő év elején indulhat meg a frissítési folyamat.

android-7-1-1-samsung-303x540

Maga az Android 7.1.1 egyébként nem hoz annyi újítást, mint a 7-es főverzió, de azért vannak érdekességek. Az alkalmazásikonok hosszú lenyomására előhozhatunk például különböző gyorsgombokat, és a billentyűzet is okosodik.

via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid