2017. január 22.
Kezdőlap » Android mobilok » Samsung Galaxy Note 4 hazai árak és megjelenés
Samsung Galaxy Note 4 hazai árak és megjelenés

Samsung Galaxy Note 4 hazai árak és megjelenés

A szeptember elején bemutatott Samsung Galaxy Note 4 nem lett egy forradalmi készülék, de azért az elődjéhez képest szinte minden területen tudott valamit javulni, és ez már elég indok lehet arra, hogy beruházzunk rá.

A Note 4 elsőként Dél-Koreában jelent meg szeptember végén, és bár nem sikerült teljesen zökkenőmentesre az indulás, hamarosan egyre több helyen válik elérhetővé a készülék. November közepéig 140 országban kerül a boltok polcaira a Samsung új mobilja, és a gyártó most ki is adott ehhez egy képet, ami egyfajta ütemtervet tartalmaz. Persze a legtöbb csomópont nem azonosítható be egyértelműen, azért látszik, hogy Európa szívébe valamikor október közepén jut majd el a Note 4.

note-4-map

Persze ennél pontosabbat is tudunk, hiszen minden bizonnyal október 17-e lesz a magyarországi debütálás dátuma. Van, ahol már elő is rendelhető a készülék, a kezdőár pedig nem kevesebb, mint 240 ezer Ft. Mindez azt jelenti, hogy az új modell ugyanannyiba kerül majd, mint egy évvel ezelőtt a Note 3.

note-4-6

De miért is venne valaki Samsung Galaxy Note 4-et? Az 5.7 colos QHD-s Super AMOLED kijelzőnek valószínűleg nem lesz párja egy darabig, és a Snapdragon 805-ös processzor sem egy gyenge darab, kevés erősebb mobilos hardvert találni. Érdemes még megemlíteni az új kamerát is, ami már optikai képstabilizátort is tartalmaz. Ehhez jön még a hasznos funkciókkal bővített új szoftver, valamint a fém keret, ami igazán prémium külsőt kölcsönöz a Note 4-nek.

Samsung Mobile (Facebook)

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

Szerző: Szakos Péter

Szakos Péter
Informatikus, online marketinges, újságíró, blogger és a Napidroid.hu alapítója.