1 TB-os tárhellyel is megjelenik a Samsung Galaxy S22 Ultra

0

Ha minden rendben megy, akkor a Samsung februárban fogja bemutatni következő zászlóshajó szériáját, vagyis a Galaxy S22 mobilokat, amelyek közül az Ultra variáns kifejezetten érdekesnek ígérkezik. Az okostelefon kínálja majd a gyártó tudásának legjavát, és részben a mára eltűnt Galaxy Note sorozatot is pótolni fogja, mivel a házában lesz hely az S Pen számára. A legfrissebb hírek szerint a készülék azoknak is kiváló választás lesz, akik szó szerint a mobiljukban élik az életüket, és irtózatos méretű háttértárra van szükségük.

A Sammobile értesülései szerint a Samsung Galaxy S22 Ultra legnagyobb kiszerelése igencsak méretes, 1 TB-os háttértárral jön, ami még a folyton nagy felbontásban videózó, rengeteg helyi tárolású fájllal dolgozó power userek számára is bőven elegendő lesz. Samsung csúcsmobilt utoljára a Galaxy S10+ idején látták el ekkora belső tárhellyel, az pedig 2019 elején volt, ha emlékeztek. Ez a kiadás 12 GB RAM-mal és a már említett 1 TB-os tárolóval volt felszerelve, amit tovább lehetett fokozni, mert a micro SD kártyás bővítési lehetőség még ott volt a pakliban. Sajnos a Samsung Galaxy S22 Ultra esetében erre már nem érdemes számítani…

Könnyen ki lehet majd használni ezt a méretes tárhelyet, hiszen a Galaxy S22 Ultra 8K videókat tud majd rögzíteni az elsődleges kamerával, illetve 4K videókat az előlapi egységgel. Ha valakinek nem annyira jön be a felhőben való tárolás, vagy az azonnali PC-re mentés, biztosan örömmel veszi majd ezt a méretes tárhely opciót. Azt egyelőre nem rudni, hogy ez a bizonyos 1 TB-os Ultra variáns mennyibe kerülhet, de valószínűleg mélyen a zsebbe kell majd nyúlni érte. Az sem biztos, hogy minden piacon kapható lesz, szóval nem érdemes fél lábon állva várni az érkezését.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid