2020-ban a Samsung marad a legnagyobb okostelefon-gyártó

0

A Strategy Analytics publikálta legújabb negyedéves értékelését, melynek köszönhetően szerezhetünk némi betekintést az okostelefonos piac mozgolódásaiba, már ami az idei évet illeti, sőt, már most alkothatunk egy előzetes képet a jövő évi állapotokról is.

Az egyik legfontosabb és legörömtelibb megállapítás, amit az új elemzés alapján kijelenthetünk, az az, hogy a mobilos piac a vártnál jóval hamarabb elkezdett talpra állni, így a korábban jósolt 15,6 százalékos globális visszaesés helyett mindössze 11 százalékos csökkenéssel kell számolni. A nemzetközi piac mozgatórugói az Egyesült Államok, India és Európa voltak, a legnagyobb okostelefon-gyártó címe pedig továbbra is a Samsungé marad, legalábbis még az idén mindenképpen.

A csökkenő okostelefon-eladások közepette a Samsung ismét képes volt egészen nagy mennyiségben értékesíteni a portékáit, és az előrejelzések szerint mire az idei év véget ér, összesen 265,5 millió eladott mobillal büszkélkedhetnek majd. Ezzel övék lesz a globális piac 21 százaléka, így megőrizhetik a világelső címet, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének a sarkukban az elszánt trónkövetelők. Az éves zárásra a második helyet a Huawei kaparinthatja meg 192,7 millió eladott készülékkel, csak egy kevéssel beelőzve az Apple-t, ami addigra a becslések szerint 190,1 millió iPhone-t értékesíthet, megszerezvén a globális piac 15,3 százalékát.

Nem (csak) a koronavírus miatt, de jövőre ismét hanyatlás várható, legalábbis a Huawei számára, amelynek az eladásai 59 millióra zuhanhatnak, az elveszített piaci részesedésük pedig az olyan nagy gyártókhoz vándorolhat, mint a Xiaomi, a Samsung és az Apple.

Összességében véve a járvány jól betett a telefonos iparágnak, ami az előrejelzések szerint 2022-re érheti el megint a 2019-es szintet. Tavaly egyébként 1,41 milliárd okostelefont adtak el összesen világszerte. A növekvő érdeklődés középpontjában a hajlítható kijelzős készülékek és az 5G mobilok állhatnak majd – derült ki a Strategy Analytics jóslataiból.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid